Kína hivatalosan WTO-tag lett

Vágólapra másolva!
Kína a dohai világgazdasági csúcs határozatát jóváhagyó parlamenti döntés után kedden hivatalosan is a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) 143. tagországa lett. Az ország 15 éve kezdte meg a tárgyalásokat a WTO elődjével, a GATT-tal. Kína azt tervezi, hogy belép az Információtechnológiai Megállapodás (ITA) tagországainak sorába is; ha ez megvalósul, akkor 2005-re valamennyi információtechnológia termék vámját meg kell szüntetnie.
Vágólapra másolva!

A kínai külkereskedelmi minisztérium nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy Kína aktív szerepet kíván játszani a WTO-ban. A Kínai Kommunista Párt lapja, a Zsemnin Zsipao a WTO-tagságot fontosnak nevezte a reformok, a nyitás és az ország korszerűsítése érdekében.

Kína 1986-ban kérte felvételét a GATT-ba (Általános Vámtarifa- és Kereskedelmi Egyezmény), amely a WTO elődje volt. Az Egyesült Államok támogatását 1999 novemberében kapta meg a hosszú távú kínai-amerikai kereskedelmi egyezmény megkötésével, de még a világszervezet többi tagországával is kölcsönös kétoldalú megállapodásokra kellett jutnia.

Az 1,3 milliárd lakosú Kína kedden azt is bejelentette, hogy a jelenlegi 15,3 százalékról 12 százalékra csökkenti 2002-ben az ipari termékek importvámját. A mezőgazdasági termékek importvámját Kína január 1-jétől 16 százalékra mérsékli. A textiláruk vámja 18 százalékra, az elektronikai termékeké 11 százalékra, a gépeké 10 százalékra, a kozmetikai cikkeké 8 százalékra, a tengeri áruké 14 százalékra csökken. Kína megszünteti száz információtechnológiai termék importvámját és átlagosan 5 százalékra csökkenti háromszáz más információtechnológiai termék vámját 2002-től. Kína most, hogy a WTO tagjává vált, azt tervezi, hogy az Információtechnológiai Megállapodás (ITA) tagjává is válik, ami azzal jár, hogy 2005-re valamennyi információtechnológia termék vámját meg kell szüntetnie. Az ipari termékek vámját 2005-ig 9-10 százalékra tervezik csökkenteni.

Elemzők szerint a WTO-tagság legnagyobb nyertesei a külföldi cégek és a kínai magánszektor lesz, míg az állami szektor és a gazdálkodók százmilliói éles versennyel találják magukat szembe. Az IMF keddi előrejelzése szerint Kína gazdasági növekedése jövőre 7-8 százalékos lesz a korábban jósolt 6,8 százalék helyett. Idén a várakozások szerint a kínai gazdaság 7,3 százalékkal bővül a tavalyi 8 százalékos növekedés után.

(MTI)

Ajánlat:

WTO

Korábban: