Airbusokat vásárol a Lufthansa

Vágólapra másolva!
A Lufthansa felügyelőbizottsága némi habozás után 15 Airbus A 380-800-as gép megvásárlásáról döntött - közölölte a társaság. A Lufthansa elnök-vezérigazgatója szerint a beruházás tovább erősíti a Lufthansa piaci pozicióját.
Vágólapra másolva!

A Lufthansa vezetőségének a javaslatára a cég felügyelőbizottsága szerdán 15 darab Airbus A 380-800-as megrendeléséről döntött. A vásárlás a jelenlegi légiipari konjunktúrának ellentmondó, az egész légiközlekedési iparágat érintő startégiai beruházás - áll a cég közleményében.

Az első gépek 2007 harmadik negyedévében érkeznek a társasághoz. Az elnök utalt arra, hogy az új-generációs gépek mérete nagy hatással lesz a repülés gazdaságosságára.

A válságos helyzetben lévő légiipar egy másik jelentős európai szereplője, a KLM arról számolt be, hogy a mélypontnak tűnő októberi kihasználtsághoz képest novemberben jelentősen javult a helyzet, habár az adatok még elmaradtak a tavaly novemberitől. A holland királyi légitársaság teljes utasforgalma novemberben 10 százalékkal maradt el a tavaly novemberitől. Októberben a visszaesés még 12 százalékos volt.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

KLM

Lufthansa

Korábban:

Leépít a Lufthansa
(2001. november 21.)

Gondokkal küzd a Lufthansa is
(2001. október 19.)