A piac szerint 3,8 százalékkal bővült a GDP

Vágólapra másolva!
A NAPI Gazdaság elemzői konszenzusa szerint a harmadik negyedévben 3,8 százalékkal bővült Magyarországon a bruttó hazai termék (GDP). Az előrejelzések széles skálán szóródnak, a leginkább optimista és a leginkább pesszimista prognózis között 1,2 százalékpontos az eltérés. A beruházási dinamikával kapcsolatban még kisebb az egyetértés a szakértők között: van, aki év/év alapon visszaeséssel számol, de olyan elemző is akadt, aki szerint a tavalyi harmadik negyedévhez képest jelentős lesz a növekedés. Az adatokat holnap hozza nyilvánosságra a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Vágólapra másolva!

A NAPI Gazdaság kilenc makroelemző megkérdezésével készített felmérése szerint a bruttó hazai termék harmadik negyedéves növekedésére vonatkozó konszenzus 3,8 százalék. A prognózisok 3,4 és 4,6 százalék között szóródtak, a legtöbben 3,7-3,8 százalékos GDP-bővülést valószínűsítettek. A szélsőértékek kiszűrésével számolt átlag 3,7 százalék.

Egy évvel ezelőtt a GDP 4,5 százalékos bővüléséről számolt be a KSH, a beruházások részindexe 2,9 százalékos volt, a lakossági fogyasztás 3,4 százalékos dinamikát mutatott, a nettó import pedig 1 százalékpontos volt. Az idei évben január és március között 4,4 százalékkal, április és június között pedig 4 százalékkal nőtt a gazdaság. Az első két negyedévben a bruttó állóeszköz-felhalmozás növekedése 5,3 illetve 3,6 százalékos volt; a csökkenő tendencia még szembetűnőbb, ha a tavalyi negyedik negyedév 9,1 százalékos adatával vetjük egybe az idei számokat.

Az elemzők a GDP felhasználásán belül a beruházások alakulásának és az export-import dinamikának szentelnek kitüntetett figyelmet. Forián Szabó Gergely, a Budapest Alapkezelő közgazdásza szerint az export tavalyi bázishoz viszonyított növekedési üteme jelentősen, akár 5 százalékponttal is meghaladhatja az import hasonló mutatóját. A nettó export megugrását látszik alátámasztani az a tendencia is, miszerint az utóbbi hónapokban a behozatal fékeződése - a készletek apadása mellett - meghaladta a kivitel dinamikájának mérséklődését. A kizárólag a részletes GDP-statisztikában megjelenő készletsor mindezek ellenére nem feltétlenül jelzi majd az állomány apadását, miután a KSH itt nemcsak a tényleges készleteket tartja nyilván, hanem a statisztikai hibák is ebben jelennek meg - fejtette ki Forián Szabó.

Nagy Márton, az ING Vagyonkezelő elemzője szintén nettó exportot valószínűsít, de ő szerényebb, 2,5-3 százalékpontos rést prognosztizál. A beruházásokkal kapcsolatos elemzői vélemények kifejezetten széles skálán mozognak, van, aki 6 százalékos növekedést vár, de többen 2 százalékos csökkenést jeleztek előre.

Több szakértő megjegyezte, hogy a statisztikai módszertan miatt ez az egyik legnehezebben előre jelezhető adat, ugyanis nem egyértelmű, hogy mit számol el a KSH a készletek, és mit a beruházások között. Az optimista prognoszták szerint az építőipari beruházások ellensúlyozni tudják a többi szektorban tapasztalható visszaesést és az index nem mutat majd csökkenést. A pesszimista elemzők ezzel szemben azt hangoztatják, hogy bár a kormányzati beruházások dinamikája erősen pozitív volt, a világgazdasági lassulás miatt az üzleti szektor oly mértékben fogta vissza beruházásait, hogy az ellensúlyozta a kormányzati aktivitás növekedését. A III. negyedéves előzetes GDP-adatot és a beruházási statisztikát holnap hozza nyilvánosságra a KSH.

(MTI)

Ajánlat:

Makro
(az Üzleti Negyed rovata)