Felkérésre vár a Malév

Vágólapra másolva!
Az utasok és a legénység névsorát és személyes adatait kérik az amerikai hatóságok a külföldi légitársaságoktól. Az új repülésbiztonsági törvény ugyan csak két hónap múlva válik kötelezővé, de 58 kiemelt társaságnak már ezen a héten elküldték a felszólításokat. A Malév még nem kapott hivatalos értesítést.
Vágólapra másolva!

Az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) hivatalosan felszólított 58, zömében arab, orosz, illetve kínai légitársaságot, hogy már ezen a héten elektronikus formában juttassa el az utasok személyes adatait az amerikai hatóságoknak - áll a New York Times keddi cikkében. A légitársaságoknak az átállásra eredetileg két hónapjuk lett volna.

Az intézkedésre a november 19-én Bush elnök által aláírt új repülésbiztonsági törvény értelmében került sor, mely szerint az amerikai járatokat üzemeltető cégeknek el kell juttatniuk az amerikai hatóságoknak minden utasuk és a gépek legénységének személyes adatait.

Az elektronikus úton elküldött listának tartalmaznia kell a repülőn tartózkodók nevét, születési időpontját, állampolgárságát, nemét, útlevelének számát és kibocsátási helyét, vízumának vagy zöldkártyájának számát, ezenfelül minden olyan egyéb információt, amelyet a szövetségi szervek repülésbiztonsági szempontból szükségesnek tartanak.

Ellenkező esetben a belépéskor egyenként átvizsgálják az utasok összes csomagját. A vizsgálat akár egy órával is meghosszabbíthatja az egyébként is időigényes és szigorú beléptetési eljárást. A törvény minden külföldi, amerikai járatot üzemeltető légitársaságra érvényes lesz.

A Malév még nem kapott hivatalos felkérést az amerikai hatóságoktól - nyilatkozta Danks Emese, a légitársaság szóvivője. Hozzátette: amennyiben az FAA ilyen jellegű, kötelező érvényű igénnyel fordul a Malévhez, annak a légitársaság haladéktalanul eleget tesz, ha erre a hazai jogszabályi feltételek is adottak. Majtényi László volt adatvédelmi biztos szerint a személyes adatok továbbításához a légitársaságnak az utasok hozzájárulását kell kérnie.

(Népszava)

Ajánlat:

Malév Rt.