Érdemes még idén megszabadulni a régi valutáktól

Vágólapra másolva!
A közös készpénz bevezetésével a magyar devizaszámla-tulajdonosoknak is érdemes számláikat ingyenesen eurószámlára átállíttatni, esetleg a rajtuk lévő pénzt forintra cserélni. Azok akik készpénzzel rendelkeznek ez év december 31-ig eurószámlára helyezhetik, vagy forintra válthatják pénzüket, eurót viszont csak 2002. január 1-től február 15-ig kaphatnak márkáikért vagy schillingjeikért. A határidő után már csak a Magyar Nemzeti Bank, illetve egy-két kereskedelmi pénzintézet foglalkozik váltással, jelentős többletköltség mellett.
Vágólapra másolva!

A magyar polgároknak alig több mint egy hónapjuk maradt, hogy eldöntsék, mit kezdenek a jelenleg még forgalomban lévő euróövezetbeli valutáikkal vagy devizaszámlájukkal. Azoknak akik kereskedelmi bankoknál rendelkeznek devizaszámlával, az adottt pénzintézet levélben küld értesítést az átállással kapcsolatos teendőkről. A Magyar Nemzeti Bank ez év őszén ajánlást készített a kereskedelmi bankok számára a számlák - egyébként díjtalan - átállításáról, és a megszűnő fizetőeszközök beválthatósági határidejéről.

A jegybank döntése alapján a 11 európai valuta, az osztrák schilling, a belga - és luxemburgi - franc, a finn és német márka, a francia franc, a portugál escudo, a spanyol pezeta, a görög drachma, a holland gulden és az olasz líra beváltási határideje 2002. február 15-e. Az ír font már február 9-én kikerül a forgalomból, így annak bváltási határideje is hat nappal rövidebb.

A polgárok tulajdonában lévő készpénzt ajánlatos még 2001. december 31-e előtt eurószámlára helyezni, esetleg beváltani forintra. Eddig az időponti a bankok kötelesek ingyen átállítani a devizaszámlákat eurószámlára. Az év utolsó hónapjában megnőhet a bankok forgalma, ezért jobb minél előbb intézkedni a beváltásról. Euróra azonban csak január 1-jétől váltják a kivonásra kerülő valutákat, de a bankok - nem feltétlen egyező mértékű - jutalékot számítanak fel.

A február 15-i határidő után kizárólag a Magyar Nemzeti Bank váltja be a 11 nemzeti valutát, illetve azok a kereskedelmi és pénzváltók, amelyek erre vállalkoznak. A jövő év első napja és február 15-e között a bankok rögzített árfolyamon váltják be a nemzeti valutákat, a határidő utáni beváltás esetén azonban emelkedhet a váltás költsége.

A kereskedelmi bankok és a pénzváltók többsége sem foglalkozik az aprópénzek beváltásával, de néhány helyen van lehetőség az apró beváltására, természetesen jutalék felszámítása mellett. Érdemes megjegyezni, hogy a lakosságnál maradó elértéktelenedő aprópénz begyűjtésére Európa szerte kampányt indított az UNICEF. A magyarországi bankok többségében is találhatók urnák, ahová bedobhatjuk az aprókat a rászoruló gyermekek megsegítésére.

Az euró és a nemzeti valuták kötött árfolyamai (1 euró)

belga frank

40,3399

görög drachma

340,750

finn márka

5,94573

francia franc

6,55957

olasz líra

1936,27

holland gulden

2,20371

ír font

0,787564

portugál escudo

200,482

luxemburgi frank

40,3399

spanyol pezeta

166,386

osztrák schilling

13,7603

német márka

1,95583

(Üzleti Negyed)