Hollandiában a legjobb az üzleti klíma

Vágólapra másolva!
Hollandia számít a legígéretesebb üzleti terepnek az elkövetkezendő öt esztendőben. A politikai klíma, a befektetések támogatása, a liberális külkereskedelem és a pénzügyi rendszer fejlettsége együttesen az első helyre juttatta a "tulipános" országot az Economist tanulmánya szerint. A korábban listavezető Egyesült Államok mindössze négy századponttal szorult le a dobogó legfelső fokáról - ám meglehet, hogy a különbség most még nagyobb.
Vágólapra másolva!

Mivel a neves brit gazdasági hetilap elemzőrészlegének - Economist Intelligence Unit (EIU) - felmérése augusztus végén készült, még nem vehette figyelembe a szeptember 11-ei katasztrófa és az ezt követő gazdasági viszszaesés következményeit. Az elkövetkezendő öt évet figyelembe vevő listán egy hellyel előrelépett az Egyesült Királyság, míg a korábbi harmadik helyett Hongkong és Kína meglepő visszaesést mutatva a tizedik helyre szorult!

A brit gazdasági elemzőközpont felmérése külön kiemeli a közép-kelet európai térség növekvő jelentőségét. A korábbi évek viszonylag kedvezőtlen besorolása után "közepesről" "jóra" minősítette a három élenjáró országot: a Cseh Köztársaságot, Lengyelországot és Magyarországot, míg Szlovákia "osztályzatát rosszról közepesre" javította. Magyarország jelenleg a hatvanas rangsor 27. helyén áll. Minket Lengyelország követ a 30. helyen, míg Csehország a 32. helyen állt, és az elkövetkezendő évben várhatóan ott is marad.

Az EIU hatvan országot felölelő elemzése az elmúlt öt évet és a következő fél évtizedet elemzi. Összesen tíz kategóriában osztályoznak: a politikai és makrogazdasági környezet, a piaci lehetőségek, a szabad verseny és vállalkozás, a külföldi befektetések, a külkereskedelem ellenőrzése, az adók, a pénzügyi rendszer, a munkaerő-piaci helyzet és az infrastruktúra. A tíz kategóriában működő modell 70 indikátort vesz figyelembe. A jelzőszámok fele nemzetközi és az érintett országok által kiadott statisztikai adatokon nyugszik - például a nemzeti össztermék, a GDP - az előjelzések terén pedig az EIU saját előrejelzéseit és más szervezetek által publikált adatokat veszik figyelembe. Az így összeállított pontértékek szerinti rangsor a Világbank Transition címü hírlevelének legfrissebb számában jelent meg.

1. Hollandia

2. Egyesült Államok

3. Egyesült Királyság

4. Kanada

5. Svájc

6. Írország

7. Finnország

8. Szingapúr

9. Svédország

10. Hongkong, Kína

11. Németország

12. Dánia

13. Belgium

14. Ausztrália

15. Franciaország

16. Új-Zéland

17. Norvégia

18. Tajvan, Kína

14. Ausztria

20. Spanyolország

21. Chile

22. Olaszország

23. Portugália

24. Izrael

25. Koreai Köztársaság

26. Japán

27. Magyarország

28. Thaiföld

29. Görögország

30. Lengyelország

31. Mexikó

32. Cseh Köztársaság

33. Argentína

34. Malajzia

35. Szlovákia

Forrás: Economist Intelligence Unit

Szakonyi Péter

(Magyar Hírlap)

Ajánlat:

Economist