Hollandiában hűvös nyugalommal várják az eurót

Vágólapra másolva!
A híresen nyugodt hollandok az új készpénz bevezetését a rájuk jellemző tipikus hűvösséggel várják. Hollandia a kontinens egyik legintenzívebb kampányával készül az euróra, de néhány probléma természetesen itt is adódik. A hollandok ennek ellenére többségében bizakodóak az új készpénzt.
Vágólapra másolva!

Az ország - az eurózóna többségével ellentétben - csupán 28 napot biztosít arra, hogy a régi valutát teljes egészében kivonják a forgalomból. Ha valaki megfeledkezik a határidőről, annak 30 napja marad, hogy a régi bankjegyeket elvigye egy bankba, és ott euróra váltsa azokat. Január 28-a után azonban a boltokban már nem lehet guldennel fizetni. A többszáz éves holland forintot nehéz szívvel cserélik euróra a polgárok, és aggodalommal vegyes várakozással várják a jövő év első napját.

A dél-hollandiai Breda városának közel 700 éves piacán halas-standot üzemeltető Argan Jonk például a BBC-nek elmondta: reméli, hogy az átváltás minden nehézség nélkül, zökkenőmentesen zajlik majd le. Némi zűrzavarra számítunk az első két-három hétben, de rövidesen mindenki hozzászokik majd az új pénzhez - véli Jonk.

A vásárlók egyike elmondta, hogy kifejezetten örül az eurónak, és jó dolognak tartja, hogy mindenki egy valutát használ majd.

Egy másik vásárló, Yokea Bendrlow viszont úgy vélekedett, hogy Hollandia az Hollandia, Nagy-Britannia az Nagy-Britannia és Franciaország az Franciaország. Mikor külföldre utazom szeretek más nyelven beszélni és szeretem az adott ország valutáját használni. Ettől is különböznek ezek az országok, és butaságnak tartom megszűntetni ezeket a különbségeket - mondta.

Sok vállalkozás attól tart, hogy az átállás időpontja előtt nem lesz elegendő bankjegy és érme, és ez majd káoszhoz vezet, amikor a lakosság ki szeretné próbálni az új pénzt. Ugyanakkor általános vélekedés, hogy az euró miatt könnyebben járnak majd át a szomszédos Belgiumba vásárolni, ha éppen ott olcsóbb a benzin.

(Üzleti Negyed)