Kedvezményekkel hódítanák vissza a látogatókat

Vágólapra másolva!
Az amerikai turisták elmaradása az év végéig egyes számítások szerint több mint kétmilliárd font bevételtől fosztja meg Nagy-Britanniát. A prognózisok sem túl biztatóak: a gazdasági elemzők a szigetország több pontjára is recessziót jósolnak. Az idegenforgalmi cégek ugyanakkor különféle kedvezményekkel próbálják a kedvezőtlen tendenciákat ellensúlyozni, mondta a Magyar Hírlapnak Tarr Gábor, a Magyar Turizmus Rt. londoni külképviseletének vezetője.
Vágólapra másolva!

London még alig lélegzett fel a World Travel Market, a világ egyik legnagyobb utazási kiállításának megrendezése után, a turizmusban dolgozó nagy cégek újfent elégedetlenségükön próbálnak túllépni. A vásáron ugyanis, mondta el a külképviselő, egyértelműen érezhető volt a New York-i terror és az újabb légi katasztrófa hatása. S ez nem csak abban jelentkezett, hogy valamivel kevesebb volt a kiállító, de a látogatók száma is jelentősen, 15 százalékkal visszaesett. Vagyis az emberek Nagy Britanniában is kevésbé mennek olyan helyekre, ahol tömegek vannak. Ez azonban szerencsére a magyar pavilon és magyar turisztikai kínálat iránti érdeklődésen nem volt érezhető, tette hozzá Tarr Gábor.

A szigetországban a turizmusban kialakult válságos helyzetnek a légitársaságok a legnagyobb áldozatai. Egyes információk szerint a repülős cégek már a tragédia első hetében 10 milliárd font veszteséget szenvedtek el. Az angolok úgy számítanak, hogy az amerikai turisták elmaradása 2,5 milliárd font bevételtől fosztja meg a brit gazdaságot. A British Airways első lépcsőben 7000, a Virgin Atlantic pedig 1200 emberét bocsátotta el. Tarr Gábor információi szerint a létszámleépítések mind a British Airwaysnél, mind pedig több idegenforgalmi nagyvállalatnál, így például a Thomsonnál, s az Airtoursnál tovább folytatódnak. A Virgin Atlantic ráadásul most veszélyben érzi magát, mert felvetődött a British Airways és az United Airlines fúziója.

Friss MTI jelentések - belga lapokra hivatkozva - azt állítják, hogy a Thomas Cook, Európa második számú utazási irodája új légitársaság alapítását tervezi brüsszeli központtal. Több belga lap is úgy értesült, hogy az új légiforgalmi társaság elsősorban a földközi-tengeri célállomásokra közlekedne. A Thomas Cook szóvivője Oberurselben azt mondta, hogy a konszern egy belga légitársaság alapítását vizsgálja, és erről döntés december elején várható. Az első lépésben a vállalat mintegy 200 főt foglalkoztatna és hét géppel repülne. A Thomas Cook, amely fele- részben a német Lufthansa légitársaság és a KarstadtQuelle csomagküldő tulajdona, néhány héttel ezelőttig az időközben csődbe ment City Bird belga chartercég iránt érdeklődött.

Az angol légitársaságok harca is egyértelműen megkezdődött az utasokért, ma már féláron kínálják helyeiket, hogy visszahódítsák az utazni vágyó, de repüléstől elrettent utasokat. A gazdasági szakemberek nyilatkozataikban óva intik az utazási nagykereskedőket, hogy elmaradt profitjuk pótlására esetleg kiszolgálási felárat számítsanak fel az utasoknak. Vannak arról is hírek, mondta még el Tarr Gábor, hogy a kormányzat valószínűleg engedélyezi a londoni Heathrow repülőtér ötödik termináljának a megépítését, hogy az utasforgalom - a reményeknek megfelelően - kellő mértékben növekedhessen.

Az már a turisztikai vásáron is érezhető volt, hogy a világ minden országa verseng a jól fizető és igényes és ma már egyértelműen a biztonságot kereső brit turistáért. A külképviselő szerint van remény arra, hogy a britek érdeklődése nem csökken hazánk idegenforgalmi kínálata iránt, s hogy a növekedés a korábbi évekhez hasonlóan folyamatos marad.

A gazdaságelemzők a jelen ismeretben azonban elég fekete képet festenek a jövőről. Nagy Britanniában az elkövetkezendő évre 1,2-, a világot illetően pedig 2,2 százalékos GDP csökkenést jósolnak.

Iván Gizella

(Magyar Hírlap)