Recesszióközelben a német gazdaság

Vágólapra másolva!
Negyedéves összehasonlításban, a harmadik negyedévben 0,1 százalékkal csökkent a német gazdaság teljesítménye, míg az előző negyedévben stagnált - jelentette a szövetségi statisztikai hivatal csütörtökön. Az elemzők megosztottak abban, hogy a német gazdaságot elérte-e a receszzió avagy sem.
Vágólapra másolva!

Éves összevetésben 0,3 százalékos bővülést jelzett a statisztikai hivatal. Az első negyedévben még 1,4 százalékos volt a gazdaság növekedése, a második negyedévben pedig 0,6 százalékos volt a plusz.

Szezonálisan és naptári napok szerint kiigazítva viszont az előző negyedévhez viszonyítva 0,1 százalékkal csökkent a német GDP. Az előző hónapban ugyanezen feltételek mellett még negatív stagnálást mutattak ki, az első negyedévben pedig 0,4 százalékos bővülést.

A legjobban az építőipari termelés csökkent, 5,3 százalékkal, míg növekedést a pénzügyi szolgáltatások, a kereskedelem és a közlekedés hozott.

Megosztottak az elemzők

A harmadik negyedévi eredménnyel a német gazdaság úgyszólván hivatalosan is recesszióba került. A "hivatalos" visszaesés feltétele ugyanis két egymást követő negyedévi GDP-csökkenés, márpedig a második negyedévben stagnálást állapítottak meg az elsőhöz képest, de az irányzatra tekintettel ezt "mínusz 0,0" százalékban határozta meg a statisztikai hivatal, mivel a GDP százalékosan ugyan alig kimutathatóan, de mindenesetre 300 millió márkával 970,29 milliárd márkára csökkent a második negyedévben az első negyedévi 970,59 milliárd márkáról.

Egy héttel ezelőtt a Bundesbank "stagnálásként" értékelte az utóbbi két negyedév teljesítményét, a német pénzügyminisztérium csütörtöki, optimista kommentárja pedig "átmenetinek" minősítette a mostani adatokat, és már a következő évben gyors javulásra számít.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat: