Cseh és lengyel lányok is dolgozhatnak Amszterdamban

Vágólapra másolva!
Négy kelet-európai prostituált pert nyert az Európai Bíróságon, és így folytathatják korábban megkezdett, de időközben betiltott tevékenységüket Amszterdam Vöröslámpás-negyedében. A négy hölgytől azért vonták meg munkavállalási engedélyüket, mert a tavalyi évig Hollandiában nem minősült hivatalos munkavégzésnek a prostitúció.
Vágólapra másolva!

Az Európai Bíróság döntése nyomán lengyel és cseh nők egy csoportja lehetőséget kapott arra, hogy prostituáltként dolgozzon Hollandiában - írja a BBC.

A négy nő az amszterdami Vöröslámpás-negyedben bérelt kirakatot szexuális szolgáltatásokhoz, azonban munkavállalási engedélyüket megvonták tőlük arra hivatkozva, hogy - egészen a tavalyi évig - a prostitúció nem számított szabályos munkavégzésnek.

A bíróság végül a hölgyek javára döntött, mert a testület indoklása szerint az Európai Unió tagállamai és a jelentkező országok közt fennálló szerződések alapján a leendő tagok állampolgárainak joguk van az unió területén dolgozni.

A bírák elmondták, hogy a prostituáltak bármely uniós országban dolgozhatnak, ahol engedélyezik a szexuális szolgáltatások üzletszerű folytatását, azonban hozzátették, hogy csak abban az esetben, ha a hölgyek egyéni vállalkozóként űzik hivatásukat.

Hollandia egyébként az egyetlen EU-tagállam, amelyben jelenleg is engedik a szexipari dolgozók működését, és munkájuk hivatalosan is elfogadott kenyérkereseti forrásnak számít.

A fenti bírósági döntés ellenére Hollandia vonakodik az EU-n kívüli prostituáltak tömeges befogadásától, és a holland kormány a bordélyok tavalyi legalizálása óta szigorú szabályokat léptetett életbe az illegális szex-munkaerő beáramlásának megakadályozására. A kormányzat véleménye szerint ugyanis csak szigorú szabályokkal lehet megvédeni az újkori rabszolga-kereskedelem áldozatait.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Rode Draad
(A prostitáltak érdekeiért küzdő alapítvány)