A várakozásoknak megfelelő az ING negyedévi profitja

Vágólapra másolva!
A holland ING csoport az idei év első kilenc hónapjában 2,3 milliárd eurós üzemi nyereséget ért el, ami 8,4 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A társaság nettó profitja a júliustól szeptemberig tartó időszakban 8 százalékkal csökkent, és 901 millió eurót - részvényenkénti 0,47 eurót - tett ki, megegyezően az elemzői konszenzusssal.
Vágólapra másolva!

A holland ING Groep NV pénzügyi szolgáltató csoport szerdán közölte, hogy adózás utáni, nettó üzemi nyeresége 8,4 százalékkal, 3,304 milliárd euróra emelkedett az év első kilenc hónapjában. A társaság az időszakban 1,71 eurós részvényenkénti növekedést ért el üzemi nyereségében.

Az ING nettó nyeresége a harmadik negyedévben 8 százalékos csökkenéssel 901 millió euró - részvényenként 0,47 euró - volt, elmaradva a 906 millió eurós elemzői konszenzustól.

A Reuters által megkérdezett elemzők a társaság harmadik negyedéves részvényenkénti nettó nyereségét 0,45 és 0,50 euróra várták, a konszenzus 0,47 euró volt, vagyis a tényleges adat pontosan megegyezik az elemzői konszenzussal.

A biztosítási műveletekből származó nyereség a júliustól szeptemberig tartó időszakban 18,5 százalékkal 653 millió euróra nőtt. A banki tevékenységből származó eredmény 42 százalékkal 248 millió euróra csökkent a negyedévben.

Az ING Groep NV a globális gazdasági visszaesés, és az USA ellen szeptember 11-én elkövetett támadások nyomán éves üzemi nyereségének részvényenkénti növekedését immár csupán 5 százalékra várja, szemben a korábban prognosztizált 17 százalékkal.

Az ING átalakítási programja keretében az év eleje óta már 2 ezer állást szüntetett meg a befektetési banki üzletágában. Bár nem zárták ki a további létszámcsökkentés lehetőségét,jelenleg nagyobb mértékű leépítést nem terveznek.

Az ING részvényeinek árfolyama 1,07 százalékkal 30,16 euróra emelkedett a szerda délutáni kereskedésben .

(MTI)

Ajánlat:

ING