Idén csökkent a belföldi turisták száma

Vágólapra másolva!
Csupán 1 százalékkal fogadtak több vendéget a hazai szálláshelyek az év első kilenc hónapjában, a vendégéjszakáké ennél is kisebb mértékben, 0,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, ami jórészt a belföldi vendégek elmaradásának köszönhető. Összesen 4,8 millió vendég 15 millió éjszakát töltött kereskedelmi szálláshelyeken - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Alig nőtt a kereskedelmi szálláshelyeket igénybe vevő turisták száma az év első kilenc hónapjában. A külföldi vendégek száma ugyan 3 százalékkal 2,5 millióra nőtt (összesen 9 millió vendégéjszakát töltöttek el hazánkban), a hazai turisták azonban elmaradoztak, így összességében csupán 1 százalékos az emelkedés. A belföldi vendégek száma 1 százalékkal 2,3 millióra, vendégéjszakáik száma 3 százalékkal 6,1 millióra csökkent a tavalyi év hasonló időszakához képest.

A KSH jelentése szerint a szállásdíj bevételek 2001 első kilenc hónapjában 5 százalékkal emelkedtek és meghaladták a 68 milliárd forintot. A belföldi vendégforgalomból származó bevételek növekedése átlagosan 8 százalékos volt. Az összes idegenforgalmi bevétel az első kilenc hónapban a jegybank adatai szerint 3,35 milliárd eurót tettek ki, ami 19,3 százalékos növekedés a bázishoz képest.

Kevesebb az amerikai, több az ázsiai és az afrikai vendég

A vizsgált hónapokban 24,3 millió külföldi látogató érkezett Magyarországra, 2 százalékkal több, mint az elmúlt év azonos időszakában. Az osztrák, német és horvát beutazások száma csökkent, míg a Romániából, Jugoszláviából és Ukrajnából érkezők száma növekedett.

Az Európai Unióból érkező vendégek 6,5 millió vendégéjszakát töltöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken. Az Ázsiából és Afrikából ideutazók 23, illetve 14 százalékkal több, az amerikai kontinens államaiból érkezők 2 százalékkal kevesebb vendégéjszakát töltöttek Magyarországon.

A terrortámadás hatását a budapesti luxushotelek érezték meg leginkább

A szállodák szobakihasználtsága a szeptember végéig tartó időszakban átlagosan 49 százalékos volt. A legmagasabb foglaltságot továbbra is a négy- és az ötcsillagos szállodákban mérték.

A forgalom nagy részét lebonyolító három-, kétcsillagos szállodák és panziók közül a háromcsillagos házakban a tavalyihoz hasonlóan alakult a vendégek és a vendégéjszakák száma, míg a kétcsillagos egységek és a panziók visszaesést regisztráltak.

Budapesten 4 százalékkal esett vissza a szállodák kihasználtsága szeptember hónapban az előző év szeptemberéhez képest, a négy- és ötcsillagos fővárosi szállodák kihasználtsága 7, illetve 8 százalékkal volt alacsonyabb, mint tavaly szeptemberben. Szeptemberben az amerikai vendégéjszakák száma 27 százalékkal esett vissza a szállodákban az előző év szeptemberéhez képest .

Egy kiadható szállodai szobára szeptember végéig 1,5 millió forint szállásdíj-bevétel jutott, 2 százalékkal meghaladva az előző évi bevételt. Az egy vendégéjszakára jutó szállásdíj összességében 4500 forint volt.

(MTI)

Korábban:

Lépéskényszerben az ötcsillagos szállodák
(2001. november 8.)