Versenyfelügyeleti eljárás indul diákhitelügyben

Vágólapra másolva!
Egy nem postabankos bankszámlára kölcsönyt igénylő, és ezért elutasított egyetemista bejelentése nyomán rövidesen versenyfelügyeleti eljárás indul a diákhitelezés kivizsgálására. A hivatal eddigi vizsgálatai szerint a Diákhitel Központ Rt. erőfölényes helyzetét a Postabankhoz vitte át. Mivel ehhez hasonló eset eddig Magyarországon nem fordult elő, vizsgálni kell az uniós gyakorlatot is.
Vágólapra másolva!

Hamarosan versenyfelügyeleti vizsgálat indul diákhitelügyben - tudta meg a Világgazdaság. Egy nem postabankos bankszámlára kölcsönt igénylő, és emiatt elutasított egyetemista bejelentése a versenyhivatal diákhitelüggyel kapcsolatos eddigi elemzéseit immár konkrét kifogásként egészíti ki, melynek alapján az eljárás megindítását indokoltnak tartják.

Nagy Zoltán, a hivatal elnöke a Világgazdaság érdeklődésére kifejtette: előkészületi vizsgálódásaik szerint a Diákhitel Központ Rt. a kölcsön olcsóságából adódó erőfölényes helyzetét egy hozzá közel álló bankhoz, a Postabankhoz vitte át. Kérdés, hogy ez megengedhető-e, és ha igen, milyen módon. Hasonló eset nálunk még nem fordulván elő, tanulmányozni kell, hogy az unióban miként értelmeznek, illetőleg kezelnek ilyen szituációkat - mondta az elnök.

A vizsgálathoz segítséget nyújthat egy a felsőoktatási hallgatók körében végzendő kutatás, amelynek kérdőívén - a Gazdaság Versenyhivatal és a közvélemény-kutató cég között létrejött szerződés alapján - diákhitellel kapcsolatos kérdések is szerepelnek.

(MTI)

Ajánlat:

Korábban:

Közel 50 ezer diákhitel ügyfél
(2001. október 23.)