Az új lakások hitelterhe öt százalék körüli

Vágólapra másolva!
Éles versenyben, egyes bankoknál naponta változó elképzelések közepette alakultak ki az új lakásokra adott kölcsönök november elsejétől érvényes kamatai. A legalacsonyabb szintre az OTP Bank és a Postabank ment le, s a többségnél a hitel éves összes terhe 5 százalék közelébe süllyedt. A döntéseket megnehezítette, hogy az állami kamattámogatás megemeléséről szóló kormányrendeletet a hitelintézetek az utolsó pillanatban, szerdán reggel kapták meg írásban, egy körlevélben. Emiatt lesz olyan hitelintézet is, amelynél november 5-én, illetve a jövő hét első napjaiban még nem lehet az olcsóbb hitelre szerződni.
Vágólapra másolva!

Lázasan számoltak a bankok a hét utolsó munkanapján, hogy minél versenyképesebb áron adhassák építési kölcsöneiket a lakás célú állami támogatások megemelése után. A pénzintézetek közötti harc az új lakásokra adható hiteleknél felerősödött, mivel a rendkívül olcsó hosszú távú kölcsönökkel jelentős ügyfélréteget köthetnek magukhoz. Egyúttal - az állami szerepvállalás révén - lehetőség adódik egy alacsony kockázatú hitelállomány dinamikus növelésére is. A versengés elsősorban a hirdetésekben főszerepet játszó kamatmérték lenyomására irányul.

A Postabanknál az utolsó napokban megváltoztatták a korábbi javaslatot, s lehúzták a kamatot az OTP Bank által bejelentett mértékre, azaz évi 2,75 százalékra. A Kereskedelmi és Hitelbank évi 3, a CIB Bank 3,5, a Raiffeisen Bank évi 3,85, a Földhitel és Jelzálogbank pedig évi 3,9 százalékért folyósítja majd a kölcsönt. A többi bank mértékeinek hallatán meg is jegyezték az FHB-nál, nem lesz könnyű dolguk a kölcsön népszerűsítésénél, de azt előnynek tartják, hogy a kamat mellett felszámolt évi 1,5 százalékos kezelési költség egy hitelfedezeti életbiztosítás díját is tartalmazza. Az előzetes döntés alapján az MKB-nál alakult ki a legmagasabb, évi 4 százalékos kamatmérték, de a banknál már korábban jelezték, nem kizárt, hogy felülvizsgálják ezt a döntést. Az Erste Bank még nem határozott, a javaslatban szereplő évi 3,75 százalékos kamatot és 2 százalékos éves kezelési költséget még módosíthatják a jövő hét elején.

Új fejlemény, hogy a bankok közötti versengés kiterjedt a régi hitelállomány kezelésére is. A megemelt állami kamattámogatást ugyanis a kormány az utolsó pillanatban kiterjesztette a már folyósított kölcsönökre, így a kamatcsökkentés mérsékli a korábban felvett hitelek törlesztőrészleteit is. Kérdés azonban, hogy mikortól. A bankoknak a rendelet megengedte, hogy az átárazást ne rögtön, hanem az év végéig hajtsák végre. Az ügyfelek havi törlesztőrészletei a szerződések módosításával csökkennek, amelyről a bankok ráérnek december 31-éig értesítést küldeni. A Kereskedelmi és Hitelbank azonban már szerdán úgy nyilatkozott, hogy az átárazást november elejével végrehajtja, s minél gyorsabb megoldást keres a többi pénzintézet is.

Hegedűs Éva, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára számított arra, hogy a verseny kikényszeríti a minél gyorsabb átárazást, ezért nem tart attól, hogy a bankok kihasználják az év végéig adott türelmi időt. A Magyar Hírlap kérdésére elmondta, azért döntöttek az utolsó pillanatban a kedvezmények visszamenőleges hatályú érvényesítéséről, mert a beérkezett hiteladatok alapján úgy látják, a költségvetés el tudja viselni az ezzel járó terheket. Az engedélyezett szerződések alapján számolt hitelállomány augusztus végén az új lakásokhoz adott kiegészítő kamattámogatásos kölcsönnél 74 milliárd, a jelzáloglevél kamattámogatással adott és használt lakásra is kapható hitel esetében 13 milliárd forint volt. Az összesen 87 milliárdnyi hitelállománnyal járó állami kiadás évi 1,6 milliárd forintot tesz ki, ami az október végéig becsült növekedés alapján évi 1,8 milliárd forintra nőhet. A hitelszerződések száma összesen 32 600 volt augusztus végén, ennek 87 százaléka az új lakásra adott kölcsön.

A kamat- és adókedvezmények emelése és a bankok közötti versengés miatt lecsökkenő hiteldíjak közepette - egyes számítások szerint már nemcsak építési, de befektetési céllal is megéri hitelből új lakást építeni vagy vásárolni. A lehetőség természetesen mindenkinek csak egyszeri, hiszen a legnagyobb kamatkedvezménynyel adott kölcsönt csak az életben egyszer lehet felvenni. Érdemes a havi törlesztőrészletet havi 50 ezer (évi 600 ezer) forint közelébe "belőni", hiszen a 40 százalékos, de legfeljebb 240 ezer forintos személyijövedelemadó-kedvezmény így használható ki a legjobban, persze csak azok számára, akik ehhez elég jövedelemmel rendelkeznek. A bankárok azonban így is dinamikus hitelbővüléssel számolnak, a K & H szerint közel 3 milliárdot folyósíthatnak a legolcsóbb hitelből, az OTP Bank több mint 15-18 milliárd forintnyi kedvezményes lakáshitel kihelyezésére számít.

Papp Emília

(Magyar Hírlap)

Ajánlat:

Ingatlan
(az Üzleti Negyed rovata)

Korábban:

A legtöbb bank csökkenti lakáshitelei kamatát
(2001. november 1.)