Egyre fogyatkoznak a tőzsdetagok, brókercégek

Vágólapra másolva!
A részvénykibocsátó társaságok mellett a brókercégek száma is csökkenőben van. A héten újabb tőzsdeügynökség, a Német Befektetési Társaság Rt. hagyott fel a tőzsdei részvénykereskedéssel. Mindez a forgalom radikális visszaesésének a következménye.
Vágólapra másolva!

Hétfő óta határozatlan ideig szünetelteti kereskedési jogát a Budapesti Értéktőzsde részvényszekciójában a Német Befektetési Társaság Rt. A brókercég tulajdonosa a wiesbadeni székhelyű Deutsche Balaton Broker Holding AG ugyanis úgy döntött, hogy leányvállalata kivonul a budapesti értékpapírpiacról. Az anyacég, a 12,79 millió német márka tőkéjű, Frankfurtban, Münchenben, Berlinben, Londonban és Bécsben magyar részvényekkel kereskedő társaság. Magyarországi leányvállalata arról vált híressé, hogy három külföldi részvény bevezetését kezdeményezte a pesti tőzsdére, ám a vállalkozás nem járt sikerrel.

A Német Befektetési Társaság nem az első brókercég, amely elhagyja a Budapesti Értéktőzsdét. Négy évvel ezelőtt, 1997-ben még 62 brókercégnek volt kereskedési joga a pesti börzén. Először az orosz pénzügyi válság tizedelte meg a tőzsdeügynökségeket. Később az egyre szigorúbb pénzügyi jogi és számítástechnikai kívánalmak ritkították a brókercégek sorait. Az elmúlt másfél évben pedig a forgalom radikális visszaesése tizedelte meg a brókercégek számát. Így mára 35-re apadt a tőzsdetag brókercégek száma.

Az idei év folyamán felgyorsult a pesti tőzsde forgalomcsökkenése. Nyáron már feleakkora sem volt a napi forgalom, mint az év első hónapjában. Ezért az utóbbi hónapokban is sorra jelentették be kilépésüket vagy kereskedésük megszüntetését a brókercégek. A legnagyobb feltűnést a Dunainvest tőzsdeügynökség piacelhagyása okozta. A brókercég ugyanis ezt megelőzően több más értékpapír-forgalmazó céget vagy azoknak ügyfélkörét vásárolta fel a szebb jövő reményében. Ugyancsak az elmúlt hónapokban szüntette meg tőzsdetagságát a Credit Suisse First Boston, a Generalbroker, valamint a Wood and Company.

Az ABN Amro Bank és a K&H Bank egyesülése következtében az egyik pénzintézet brókercége, a K&H Befektetési Rt. függesztette fel a tőkepiac elhagyásának céljával a befektetési tevékenységét. Több pénzintézet pedig úgy döntött, a kis forgalom miatt saját szervezetébe olvasztja tőzsdeügynökségét és az anyabank veszi át a tőzsdetagságot. Erre példa többek között a Daewoo Bank, az MKB, az OTP Bank és brókercégének esete.

A Budapesti Értéktőzsde válságához a tőzsdeügynökségek megszűnése mellett a kibocsátó cégek távozása is hozzájárul. Az utóbbi másfél évben tulajdonosi döntés következtében tűnt el a pesti börzéről a Dunaholding, az Aranypók és az Éptek. Felszámolás miatt hagyta el a börzét a Fűzfői Papír, a MiZo és a Central European Growth Found. A cégfelvásárlás volt az oka a BÁV, a Cofinec, a Kékkúti Ásványvíz, a Konzum és a Human eltűnésének.

A folyamatnak azonban koránt sincs vége, felvásárlási ajánlatok eredményeképp az Arago az Eravis és a Pick részvényeinek eltűnése várható és hosszabb távon a tőzsdét elhagyó cégek közé kerülhet a két vegyipari óriás, a BorsodChem és a TVK is.

(Népszava)

Ajánlat: