Csökkenő profitvárakozások az SAP-nál

Vágólapra másolva!
A világ legnagyobb vállalatirányítási szoftvergyártója, a német SAP AG 20 százalékról 15 százalékra csökkentette az árbevétel növekedésére vonatkozó előirányzatát. A cég harmadik negyedéves eredménye ugyanis a nettó bevételek 55 százalékkal csökkentek, miközben az elemzői várakozások növekedést jeleztek előre. A profitvárakozás módosulásának oka az, hogy az ügyfelek közül sokan mondták le megrendelésüket.
Vágólapra másolva!

A cég nettó bevétele 37 millió euróra (12 cent/részvény) esett 83 millió euróról (26 cent/részvény). Eközben az árbevétel 16 százalékos növekedéssel, 1,65 milliárd euró volt a harmadik negyedévben.

A licencdíjakból származó bevétel 7 százalékos eséssel, az egy évvel korábbi 480 millióról 447 millió euróra esett. Elemzők 538 millió euróra várták ezt az összeget. Az SAP AG mindezért a korábban tervezett 20 százalék helyett csak az árbevétel 15 százalékos emelkedésére számít az év egészében.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

SAP

Korábban:

SAP-részvények 400 millió euróért
(2001. szeptember 28.)