A terror elvonja a figyelmet az eurókampánytól<BR/>

Vágólapra másolva!
Alig két és fél hónappal az euró bevezetése előtt az európai közvélemény tájékozottsága nem kielégítő, és gond van a kis- és középvállalkozások felkészülésével is - állapította meg az Európai Bizottság, amely 80 millió euróval kívánja támogatni a tájékoztatási kampány most kezdődő intenzív időszakát. Brüsszel összeállított negyven olyan javaslatot, amelyek betartása segítheti a zökkenőmentes átállást.
Vágólapra másolva!

A bizottság legfrissebb jelentésében kifejti, hogy bár a nagyközönség tájékozottsága sokat javult az elmúlt időszakban, az még mindig elégtelennek mondható. A legtöbben tudják, hogy januártól megjelenik az euró, de sokan nem biztosak benne, hogy mikortól tűnik el végleg nemzeti valutájuk, mit tehetnek a náluk maradt elavult pénzzel, és hogy az eurózóna minden országában elfogadják-e az új közös valutát. Csak a kisebbség ismeri euróban is az árakat vagy a fizetését.

A nemzeti szintű közigazgatás felkészülése megfelelően halad, de alig 82 nappal a nagy esemény előtt a helyi közigazgatásban még komoly az elmaradás. A nagyobb cégek 23 százaléka sem foglalkozott még azzal, hogy miként határozza meg árait euróban, a kis- és középvállalkozások egy jelentős hányada pedig nem fogta fel, hogy könyvelését és kifizetéseit már január elsejétől euróban kell végeznie, különben törvényt sért. Többeknek így az első pár hétben veszélybe kerülhet a működése is.

Nehezíti a helyzetet, hogy a terrortámadások elvonták a figyelmet az eurókampánytól, melyre az unió 80 millió eurót költ. A legintenzívebb decemberi szakaszban a tagállamok saját kampányát további 28 millióval egészítik ki a központi költségvetésből.
Az átállás megkönnyítése érdekében a bizottság összeállított 40 követendő javaslatot. Például hogy az árakat már most valóban tüntessék fel euróban is, és a kettős kiírás maradjon fenn a nemzeti valuták forgalomból való teljes kivonásáig. A bank- és közüzemi számlákat minél előbb állítsák át euróra, és a jövő év elején ingyenesen és korlátlan mennyiségben biztosítsák a készpénz átváltását a polgárok számára.

A készpénzkiadó automatákat a lehető leghamarabb át kell állítani, és decemberben már csak kis címletekkel kell feltölteni. A kereskedők már az első napokban is csak euróban adjanak vissza, az átállás ürügyén ne emeljék áraikat, és amennyiben a vásárló elfogadja, már december utolsó napjaiban euróegységcsomagokban adjanak vissza. A boltosokat kis címetekkel kell ellátni. A bankoknak már január 1-jén ki kellene nyitniuk, és meghosszabbított nyitva tartással kellene működniük az első hetekben.

(Magyar Hírlap)