Késik az ÁPV Rt. átalakulása

Vágólapra másolva!
Reális esély van arra, hogy az ÁPV Rt. idén a privatizációból, a vagyonhasznosításból és az osztalékokból teljesítse 53 milliárd forintos bevételi tervét - mondta Faragó Csaba elnök-vezérigazgató a költségvetési bizottság ülésén. Az ülésen elhangzott, hogy a Malév az első félévet nyolcmilliárd forintos veszteséggel zárta, és Magyarország mintegy 8,3 milliárd forinttal tartozik Líbiának.
Vágólapra másolva!

Reális esély van arra, hogy az ÁPV Rt. idén a privatizációból, a vagyonhasznosításból és az osztalékokból teljesítse 53 milliárd forintos bevételi tervét - mondta Faragó Csaba, a szervezet elnök-vezérigazgatója szerdán az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának ülésén. Hozzátette: privatizációs bevételek is a tervezett 40 milliárd forint körül alakulnak majd. Az ÁPV tevékenységéről Faragó Csaba elmondta, hogy hozzárendelt vagyona az első félév végén 677,5 milliárd forint volt a tavalyi év végi 838,7 milliárd forint után; a csökkenésben meghatározó súlyú a gazdasági társaságok vagyonának 132 milliárd forintot kitevő csökkenése.

Veres János szocialista képviselő, bizottsági alelnök kérdésére Macher Ákos, az ÁPV Rt. gazdasági vezérigazgató-helyettese elmondta: július végéig összesen 62 milliárd forintos tőkefelhasználás történt a szervezetnél, ebből 25 milliárdot a Reorg Apport Rt. - a Postabank kétes kintlévőségeit kezelő cég -, 10 milliárdot az MVM Rt., 3 milliárdot pedig a Malév kapott.

Az ÁPV Rt. vállalat-portfoliójáról Bauer Tamás szabad demokrata képviselő kérdésére a vezérigazgató-helyettes közölte: a privatizációs szervezet többségi tulajdonában 34 cég van, de ezek nagy része nincs olyan állapotban, hogy magánosítható volna. További 45 vállalatban az ÁPV Rt.-nek kisebbségi részesedése van.

Idén már nem valószínű az ÁPV Rt. átalakulása

Az ÁPV Rt. átalakulásáról Faragó Csaba elmondta: a szervezetnél készült koncepció szerint - mivel a privatizáció érdemi része már megvalósult - az ÁPV Rt.-t két részre választanák: az egyik az állami vagyon kezelésével, a másik a követelések kezelésével foglalkozna.

Ami a kettéválasztás időzítését illeti: a privatizációs szervezet által készített koncepciót jelenleg a Miniszterelnöki Hivatalban tanulmányozzák, majd Stumpf István miniszter terjeszti a törvényjavaslatot a kormány elé. Ezt követően Áder János házelnök dönt arról, hogy az új intézmények működését szabályozó törvény-tervezet mikor kerül a parlament elé - mondta Faragó Csaba. Ellenzéki képviselők közölték: jelenleg nem látnak esélyt arra, hogy még az idén a Tisztelt Ház tárgyaljon a törvénytervezetről.

Nyolcmilliárd a Malév féléves vesztesége

A Malév az idén az első félévben 8 milliárd forintos veszteséget könyvelt el - mondta Faragó Csaba. A légitársaság első féléves vesztesége 1,3 milliárd forinttal magasabb a tervezettnél, és 3 milliárd forinttal több, mint egy évvel korábban. Faragó Csaba ismét megerősítette: a jelenlegi menedzsment garanciát jelent arra, hogy a légitársaság talpra álljon. Hozzátette: a korábban között szerződéseket átvizsgálják és a Malév számára hátrányos megegyezéseket meg kívánják szüntetni. A légitársaság stratégiai átalakításához szükség van a vállalat karcsúsítására is. Az ÁPV Rt. elnök-vezérigazgatója szerint a jelenlegi 4300 fős alkalmazotti létszám túl magas, ám a kívánatos létszámról a feladatokhoz igazítva a Malév igazgatósága dönt majd.

A Dunaferről szólva Faragó Csaba - aki egyben a társaság elnöke is - megerősítette: továbbra sincs napirenden egyetlen a Dunaferr-csoprthoz tartozó vállalat magánosítása sem. Elmondta azt is, hogy a cég korábbi menedzsmentjének fizetése jóval magasabb volt, mint a privatizációs szervezet, vagy más állami tulajdonú vállalat felsővezetőinek keresete. Faragó Csaba szerint a vállalatcsoport hasznára válik, hogy ő tölti be a Dunaferr elnöki tisztét is, de ennek részleteiről a cég korábbi menedzsmentjének tagjaiból álló Acél XXI Kft.-vel kötött szerződés miatt nem kívánt beszámolni. A megállapodás ugyanis a cégcsoport korábbi ügyeiről szóló nyilatkozatokat előzetes egyeztetéshez köti.

Magyarország 8,3 milliárd forinttal tartozik Líbiának

Lentner Csaba MIÉP-es képviselő kérdésére válaszolva az ÁPV Rt. elnök-vezérigazgatója megerősítete: Magyarország mintegy 8,3 milliárd forinttal tartozik Líbiának egy 1984-ben köttetett szerződés alapján. Faragó Csaba a részletekről annyit mondott, hogy a szerződés "technikai anyagok" szállításáról szól, 44,8 millió dollár értékben, amit a magyar fél nem fizetett ki.

Az adósság törlesztéséről a felek két éve tárgyalnak. Kezdetben a líbiai delegáció kamatokkal együtt mintegy 60 millió dollárt követelt, amit a magyar fél 28 millió dollárra alkudott el. Faragó Csaba közölte azt is, hogy az Egyesült Államokat ért terrortámadások miatt a külügyminiszter jóváhagyását kéri az összeg kifizetése előtt.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

ÁPV Rt.

Korábban:

Idén még marad az ÁPV Rt.
(2001. augusztus 24.)

Még évekig működhet az ÁPV Rt.
(2001. júlious 4.)

Megszűnik az ÁPV Rt.
(2001. február 7.)