Tájékozatlan európolgárok

Vágólapra másolva!
Még az Európai Unió polgárai is tájékozatlanok az euró készpénzként történő januári bevezetésével kapcsolatban - derült ki az EU bizottsága szakemberének múlt pénteki előadásából. Nálunk még nem készítettek erről felmérést, ám így is 5 hónapon belül valamit tenni kell a kivonás előtt álló, otthon őrzött bankjegyekkel és érmékkel.
Vágólapra másolva!

Kevesebb mint száz nap múlva készpénzként is forgalomba kerül az euró. Ennek ellenére a közös valutát bevezető 12 ország polgárai meglehetősen tájékozatlanok az új valuta megjelenésével kapcsolatban. Benjamin Angel, az Európai Unió bizottságának szakembere pénteken magyar újságírók számára tartott tájékoztatóján elmondta, hogy egy közvélemény-kutatás szerint az uniós polgárok 27 százaléka nem tudja, mikor vezetik be az eurót, 83 százalékuk pedig azt hiszi, hogy február vége után is fizethet régi bankjegyekkel és érmékkel. A kutatás szerint az érintett országok polgárainak 60 százaléka semmilyen termék vagy szolgáltatás árát nem jegyezte meg euróban. Mindez alapján valószínűsíthető, hogy az euró januári bevezetésekor a vásárlók gyakran jönnek zavarba.

Magyarországon egyelőre még nem készült felmérés arról, mennyire tájékozottak az emberek az átállásról, ám ettől független tény, hogy a régi valuták legfeljebb február végéig lehetnek forgalomban. A régi valuta-forgalomból történő kivonása országonként más-más időpontban lesz. Németországban például már január 1-jén sem kötelesek elfogadni az üzletek a márkát, Hollandiában január 29-éig, Írországban február 9-éig, Franciaországban február 17-éig lehet fizetni a régi bankjegyekkel és érmékkel.

A nemzeti valutájukat euróra váltó országokon kívül élők jövő év január 1-jétől igényelhetnek eurót a helyi kereskedelmi bankoktól, melyek közös valutával való ellátása ugyanekkor kezdődik csak. Ez alól kivételek egyedül az eurót bevezető országok pénzintézeteinek magyarországi leányvállalatai, amelyek decembertől kaphatnak eurót a nemzeti banktól.

A magyar magánszemélyeknek három lehetőségük van, hogy forgalomból kikerülő valutájuktól megszabaduljanak. A régi bankjegyeket és érméket elkölthetik a kivonásukig hátralévő időszak alatt. Devizaszámlára is helyezhetik pénzeiket, ám az érmékért már most is komoly jutalékot kérnek a kereskedelmi bankok. A számlára került összegeket azonban automatikusan és ingyenesen váltják át euróra november vagy december végén. A régi valuták jövő évben történő átváltása azonban nehézségekbe ütközhet majd. Még nem tudni, hogy a helyi bankok meddig váltják át a régi valutákat, és elképzelhető, hogy az érmékéhez hasonló, 20-30 százalékos jutalékot szednek majd. A régi valuta külföldi beváltása pedig az utazási költségek miatt lehet majd drága.

Giczi József

(Népszava)