<P class="MsoNormal">Közelednek az álláspontok az orosz-magyar vámvitában

Vágólapra másolva!
Megállapodás egyelőre nem született, de közeledtek az álláspontok a magyar-orosz vámvita moszkvai tárgyalási fordulóján. Balás István elmondta, hogy az orosz féllel folytatott megbeszélések során a korábbiaknál nagyobb megértés mutatkozott.
Vágólapra másolva!

Balás István szerint pénteken úgy nyilatkozott, hogy az orosz gazdasági minisztérium illetékeseivel folytatott megbeszéléseken a korábbiaknál nagyobb megértés mutatkozott egymás álláspontját illetően. A helyettes államtitkár szerint elképzelhető, hogy a további konzultációk során már az elkövetkező hetekben megoldást lehet találni a vitás kérdésekre.

A magyar fél abból indul ki, hogy Oroszország ismerje el a magyarok által jogosnak tartott piacvédelmi intézkedéseket, és vonja vissza az ezek miatt bevezetett büntetővámokat. Balás István kiemelte a műtrágya-termékeket, amelyek esetében Magyarország mindenképpen ragaszkodik a piacvédelemhez.

A helyettes államtitkár beszámolt emellett arról, hogy orosz részről is megértés mutatkozott a tekintetben, hogy rendkívül alacsony a magyar export intenzitása. Az idei év első hét hónapjában tovább romlott a két ország közötti külkereskedelmi mérleg magyar szempontból: 1,4 milliárd dolláros magyar import állt szemben 220 millió dolláros exporttal. (A magyar import túlnyomó részét az energiahordozók teszik ki.)

(MTI)

Korábban: