Jutalékért válthatják az eurókészpénzt

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Bank várhatóan nem tiltja meg, hogy a bankok januártól február közepéig - ameddig kötelesek lesznek az euróra áttérő valutauniós tagállamok nemzeti valutáit átváltani - jutalékot kérjenek a készpénz euróra váltásáért - írja keddi számában a Világgazdaság a jegybank egy hamarosan kihirdetendő rendelkezésére hivatkozva. Becslések szerint a lakosságnál még mintegy 60-70 milliárd forintnyi euróra váltandó valuta van.
Vágólapra másolva!

A korábbi elképzelések arról szóltak, hogy a kereskedelmi bankok térítésmentesen lesznek kötelesek átváltani az eurót január elsejétől bevezető 12 ország nemzeti valutáját euróra azon az árfolyamon, amelyet az euróövezet tagországai az euró számlapénzként való megjelenésekor, 1998-ban rögzítetek.

Az átváltási díj bevezetése várhatóan sok háztartást érint, hiszen a jegybank adatai szerint mintegy 60-70 milliárd forintnyi készpénz van a lakosságnál, vagyis egy közepesen tehetős családnak otthon 100-300 márkája van.

A február 15-ei határidő után a bankok maguk szabják meg az átváltásért kért jutalékot, ami egyes becslések szerint elérheti akár az átváltandó összeg 30 százalékát is. A rendkívül magas jutalékot az teheti indokolttá, hogy ekkorra lejár az átváltási határidő a valutauniós tagországok zömében is, így csak az érintett országok jegybankjainál lehet euróra váltani a forgalomból már kivont nemzeti valutákat.

A lap emlékeztet: a devizaszámlával rendelkezők anyagilag jobban járnak, mert az ő számláikat a pénzintézetek december 31-ig kötelezően és ingyenesen euró-alapúvá alakítják. A Kereskedelmi és Hitelbanknál mindez már november végén megtörténik - tudta meg a Világgazdaság a bank illetékesétől. A pénzintézetnél egyébként mintegy 320-350 ezer devizaszámlát vezetnek, melyek fele már most is euró-alapú. Az OTP az év végén állítja át az ott vezetett számlákat, és december 29-éig legalább 100 euró elhelyezésével olyan devizaszámlát lehet nyitni, amely után a bank egy évig nem kér számlavezetési díjat.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Pénzváltó
(az Üzleti Negyed szolgáltatása)