Ellenőrzés nélkül a DHK

Vágólapra másolva!
A Diákhitel Központ Rt.-t (DHK) egy idén júniusban alkotott törvény kivonta a hitelintézeti törvény hatálya alól. Ezért a DHK-nak sem működését, sem a hitelnyújtási tevékenységét nem kell a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének bejelenteni, és engedélyt sem kell kérnie ehhez a pénzügyi hatóságtól.
Vágólapra másolva!

A társaság mentesül azok alól az adatszolgáltatási kötelezettségek alól is, amelyek más pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó szervezetek számára kötelezőek. Szakértők szerint mindez komoly veszélyeket rejthet magában. Az állam azért hívta életre a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét, hogy az folyamatosan ellenőrizze a pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó társaságokat.

Egy bank, biztosító- vagy brókercég számtalan pénzügyi kötelezettséget vállal, és a jogszabályok megsértése esetén könynyen kerülhet olyan helyzetbe, hogy ezeknek nem tud eleget tenni. Egy fizetésképtelenség szélére kerülő pénzintézet nemcsak az általa kiszolgált polgárokat és intézmények - akár kórházak, rendőrség vagy a hadsereg - működőképességét veszélyeztetheti, hanem az egész bankrendszerbe vetett bizalmat is alááshatja. A felügyelet pont azért köteles naponta adatokat gyűjteni a pénzügyi szolgáltatótól és feldolgozni azokat, hogy ne fordulhassanak elő ilyen esetek.

Az ellenőrzés alól kivont társaságok azonban pont ezt a rendet veszélyeztethetik. Különösen akkor, ha a kötelezettségvállalásaikhoz nem kapcsolódik egyértelmű, pontosan körülírt állami garanciavállalás.

Giczi József

(NÉPSZAVA)