Leleplezik az elemzőipart az Egyesült Államokban

Vágólapra másolva!
Az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) elnöke, Laura Unger az amerikai képviselőház illetékes albizottságának meghallgatásán követelte, hogy a Wall Street-i tőzsdeügynökségek és befektetési bankok szüntessék meg végre azokat az összeférhetetlenségeket, amelyek torzítják és részrehajlóvá teszik a részvényelemzők munkáját.
Vágólapra másolva!

A képviselőház tőkepiaci albizottsága jelenleg a lehetséges és elképzelhető összeférhetetlenségeket vizsgálja, illetve azt, hogy ezek mennyiben befolyásolják a pénzügyi elemzők részvényvásárlási-eladási tanácsait.

Unger gyanút keltő jelenségnek nevezte, hogy az elemzők díjazása mindinkább attól függ, mennyi befektetési banki ügyfelet, üzletet szereznek cégüknek. Az elemzők ráadásul nem egyszer maguk is birtokolnak részvényeket olyan cégekből, amelyeket vizsgálnak és ajánlanak az ügyfeleknek - említette bírálólag a SEC elnöke.

Szakmai javaslatok szerint a kongresszusnak gondoskodnia kellene arról, hogy az ügynökségeknél és a bankoknál éppúgy függetlenítsék az elemző részleget a befektetésibank-részlegtől, ahogyan korábban törvénnyel késztették a könyvvizsgáló cégeket a könyvvezetés és az üzleti tanácsadás különválasztására.

A Merrill Lynch és a CSFB nemrég önkéntesen belső döntést hozott arra, hogy elemzői nem vásárolhatnak az általuk vizsgált cégek részvényeiből.

A SEC-elnök általános megjegyzéseit, az elemzőkre nehezedő nyomást a PaineWebber befektetési bank volt befektetési igazgatója, Ronald Glantz illusztrálta néhány elrettentő példával, ugyanazon a washingtoni albizottsági meghallgatáson. Köztudomásúnak nevezte, hogy a Wall Street-i elemzőket nem azért fizetik, hogy jó tanácsokkal lássák el a befektetőket, hanem azért, hogy sok befektetési banki ügyfelet hozzanak a cégüknek. Egyes ügyfél cégek egyenesen a befektetési banki megbízás visszavonásával fenyegetőznek, ha a részleg nem ajánlja vételre a részvényüket.

Glantz elmondta, hogy 1997-ben új állást kínáltak neki egy befektetési banknál, háromszoros fizetéssel. - De nem érdekelte őket az elemzéseim minősége. Csupán azt kérdezték, milyen gyorsan tudok vételi ajánlást szerkeszteni tizenöt reménybeli befektetési banki ügyfél részvényére - mesélte. Glantz azt is nehezményezte, hogy a vállalatok igyekeznek lehetetlenné tenni az elemzők munkáját - nemegyszer fizikailag is akadályozzák őket -, ha az elemző rosszat ír róluk.

A volt befektetési igazgató is bajosnak nevezte, hogy húsz év alatt a vezető elemzők díjazása évi 100 ezer dollárról akár 20 millió dollárra növekedett, miután a tőzsdeügynökségek felismerték, hogy a kvalifikált pénzügyi elemzés befektetési banki ügyfeleket hozhat. - A Wall Street-i befektetési bankok és részlegek akkora díjakat szednek, hogy érthető: mindent megtesznek a részvényelemző részleg munkájának ellenőrzésére, sőt, befolyásolására - mondta.

(MTI)