Az Európai Bizottság abbahagyja a pénzváltási díjak vizsgálatát

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság bejelentette, hogy abbahagyja az eurózóna-tagországok valutái közötti pénzváltási díjak csökkentése érdekében folytatott küzdelmét, mert januártól készpénzként is megjelenik az euró. Nyolc osztrák és német bank ellen azonban még folytatják az eljárást: a bizottság azzal gyanúsítja őket, hogy megállapodtak az átváltási díjak nagyságáról: ha a gyanú igazolódik, a pénzintézetek súlyos büntetésre számíthatnak.
Vágólapra másolva!

A brüsszeli EU-bizottság tavaly nyáron 141 bank ellen indított vizsgálatot Finnországban, Belgiumban, Írországban, Hollandiában, Portugáliában és Németországban azzal a gyanúval, hogy összebeszélve magasan tartják az eurózóna-tagországok valutái közötti átváltási díjakat. A vizsgáltak közül ötven bank az utóbbi időben önkéntesen csökkentette a konverziós költséget.

Mintegy 80 bank ellen most bizonyíték hiánya miatt ugyancsak nem erőltetik tovább a vizsgálatot, nyolc osztrák és német bank ellen azonban még érdemesnek tartják Brüsszelben a további eljárást. Ha az ellenük folyó vizsgálat eredményre vezet, a bankok éves forgalmuk 10 százalékát elérő pénzbüntetésre számíthatnak.

(MTI)

Ajánlat:

Európai Bizottság