A vártnál jobban nőtt a France Télécom bevétele

Vágólapra másolva!
A France Télécom az első félévben éves összevetésben 33 százalékkal, 20,42 milliárd euróra növelte bevételét, jelentősen felülmúlva az előzetes elemzői várakozásokat. A forgalom bővülését elsősorban a mobilágazat és a távközlési cég nemzetközi terjeszkedése segítette.
Vágólapra másolva!

A távközlési cég Franciaországon kívül elért, 6,9 milliárd eurós bevétele a teljes bevétel több mint egyharmadára nőtt, míg egy évvel ezelőtt ez az arány 20 százalékos volt.

Az Orange mobilszolgáltató 6,94 milliárd euróval járult hozzá a vállalat bevételéhez, ami 35 százalékos növekedést jelent éves összevetésben. A Wanadoo internet-szolgáltató 51 százalékkal, 642 millió euróra növelte forgalmát, míg a múlt hónapban megvásárolt Equant adatszolgáltató 30 százalékos forgalom-növekedést jelentett a második negyedévről, így árbevétele elérte a 447,9 millió dollárt.

Június végén a csoportnak 86 millió előfizetője volt; ebből 5,3 millió volt az internet-előfizetők, és 39 millió az Orange-előfizetők száma. Az Orange 128 százalékkal, a Wanadoo 167 százalékkal növelte ügyfelei számát.

Vezetékes telefonra 39,6 millióan fizetek elő a France Télécomnál, az üzletág bevétele pedig 12,84 milliárd euróra nőtt a tavalyi első féléves 11,77 milliárd euróról. A vezetékes szolgáltatás árbevételének aránya az összbevételben 77 százalékról 63 százalékra csökkent.

Jean-Louis Vinciguerra, a vállalat pénzügyi vezetője csütörtökön azt mondta, hogy az év egészére tartható a France Télécom több mint 25 százalékos forgalomnövelési terve. Közölte azt is, hogy az év végére egészen biztosan kisebb lesz a cég nettó adóssága a tavaly év végi 61 milliárd eurónál.

(MTI)

Ajánlat:

France Télécom