Gyengébb eredményre számít a Microsoft

Vágólapra másolva!
Az előzetes várakozásoknak megfelelő eredményekről, de romló piaci kilátásokról számolt be pénteken a Microsoft. A szoftvergyártó óriáscég közölte: a számítógép-eladások visszaesése miatt a szeptember végén végződő pénzügyi negyedévben 39-40 centes részvényenkénti nyereségre számít, míg a piaci konszenzus 45 centes nyereséget valószínűsített.
Vágólapra másolva!

A Microsoft a júniussal végződő negyedik pénzügyi negyedévében részvényenként 43 cent működési eredményt ért el, ami megfelelt az előzetes elemzői várakozásoknak. Az óriáscég forgalma 13 százalékkal, 6,58 milliárd dollárra nőtt - közölte pénteken a Bloomberg hírügynökség.

A vállalat azt is bejelentette, hogy a következő, szeptember végén végződő pénzügyi negyedévben az előre jelzettnél alacsonyabb forgalomra és nyereségre számít a számítógép eladások visszaesése miatt. A Microsoft közölte: ebben a negyedévben 6-6,2 milliárd dolláros forgalom mellett 39-40 centes részvényenkénti nyereségre számít, míg a piaci konszenzus 45 centes nyereséget valószínűsített.

A szoftvergyártó azt is közölte, hogy a forgalom fellendülését az októberben megjelenő legújabb Windows-verziótol reméli, de a Bloombergnek nyilatkozó elemzők kétségeiket hangoztatták ezzel kapcsolatban: úgy vélték, erre csak akkor van esély, ha az amerikai gazdaság addigra látványosan megélénkül.

A bejelentések hatására a Microsoft-részvények árfolyama a tőzsdezárás utáni kereskedésben 4,9 százalékkal, 69,2 dollárra csökkent.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Microsoft