Csökkent az Apple nyeresége az elmúlt negyedévben

Vágólapra másolva!
Az Apple amerikai számítógépgyártó üzleti évének harmadik negyedében az elemzői várakozásoknak megfelelő nyereségvisszaesést produkált, és azt sem zárja ki, hogy a második félév egészére előirányzott forgalmi célkitűzését sem éri el.
Vágólapra másolva!

Amint azt a cég kedden tőzsdezárás után közölte, a nettó nyereség a negyedben 61 millió dollárra csökkent a tavalyi év azonos időszakának 200 millió dolláros profitjáról. Az egy részvényre eső nyereség 17 cent, míg az elemzői konszenzus 6 és 26 cent között volt, 15 centes középértékkel.

A harmadik negyed forgalma 1,475 milliárd dollárra emelkedett a második negyed 1,43 milliárd dollárjáról. A tavalyi harmadik negyedhez képest azonban most forgalomcsökkenés volt tapasztalható: akkor 1,83 milliárd dolláros forgalmat ért el az Apple. A bejelentés hatására a tőzsdezárás utáni kereskedésben estek az Apple-papírok: 25,10 dolláros záróáruk után 22,75 dollárra.

A cég előrejelzéseiben nem jelez a második félévre sem fellendülést a fogyasztói piacon, ezért nem zárja ki, hogy forgalma, amelyet erre az időszakra 3,2-3,4 milliárd dollárra várt, ennél kevesebb, a cég pénzügyi vezetőjének becslése szerint csak 3 milliárd dollár körüli lesz. Ugyanakkor az iskolai számítógép-értékesítési programja jól halad.

(MTI)

Ajánlat: