Miniszteri felmentés a dohánytermékek reklámozása alól

Vágólapra másolva!
Felmentést adott a dohányreklám tilalma alól a Magyarországon megrendezendő világszintű, nemzetközi motorsportrendezvények esetében a gazdasági miniszter. Erre a törvény egyik passzusa hatalmazza fel, mely gyakorlatilag a Forma-1 magyarországi futamára szabott kivételt engedélyez. Az EU egyszer már megpróbált teljes tilalmat bevezetni a dohányreklámra, de az Európai Bíróság megsemmisítette a jogszabályt.
Vágólapra másolva!

A július 1-jén hatályba lépett reklámtörvény teljes dohányreklám-tilalmat rendel el a rádióra, a televízióra és a sajtótermékekre, fél év múlva pedig a szabadtéri reklámhordozókra is. A törvény azonban felhatalmazza a gazdasági minisztert, hogy világszintű motorsportrendezvényre, különös méltánylást érdemlő esetben, kérelemre, meghatározott időre felmentést adjon ki. A most kiadott miniszteri rendelet szerint ilyennek minősül az a rendezvény, amelyet a kérelem benyújtását megelőző öt évben legalább két földrészen, és legalább 10 különböző országban megrendeztek, vagy megrendeznek. Ennek a feltételrendszernek gyakorlatilag csak a Forma-1 felel meg. A törvény szerint a felmentés határozott időre adható ki, amely minimum egy, maximum öt év lehet.

A szigorú nemzeti szintű tiltás egyébként hasonlít a belga és a francia szabályozáshoz, és a motorsportnak nyújtott kedvezményes megítélés is egybevág az uniós elképzelésekkel.

Az Európai Unió tavaly direktívájában vezetett volna be teljes körű dohányreklám-tilalmat, melynek végrehajtása során azonban a motorsportok néhány éves haladékot kaptak volna. Az irányelvet azonban az Európai Bíróság annak rossz hivatkozási alapja miatt megsemmisítette. Az unió ennek ellenére szigorítani kívánja a dohányreklámozás feltételeit, ezért május végén az Európai Bizottság újabb javaslattal állt elő. - szerint az unióban megtiltanák a dohányreklámot az írott sajtóban, a rádióban és az interneten, és a cigarettagyártó cégek sem szponzorálhatnának ezekben a médiákban megjelenő eseményeket.

A májusi bizottsági javaslatról még egyetértésre kell jutnia az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak is, miután a tagállamoknak két évük van, hogy a szabályozást beillesszék saját jogrendjükbe.

(Magyar Hírlap)