Segítik a sávszélesítés miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásokat

Vágólapra másolva!
A forint sávszélesítése miatt nehéz helyzetbe került mikro-, kis-, és középválllatok megsegítésére készít javaslatot a Gazdasági Minisztérium. A július végéig elkészülő javaslatok között többek közt az Eximbank által nyújtott hitel, valamint árfolyam-kockázati biztosítás bevezetése is szerepel. 
Vágólapra másolva!

A Gazdasági Minisztérium (GM) július végéig dolgozza ki azt a javaslatcsomagot, amellyel a forint sávszélesítése miatt átmenetileg nehéz helyzetbe került mikro-, kis- és középvállalatokon kíván segíteni - közölte Nagy Róza a GM közigazgatási államtitkára egy szerdai sajtótájékoztatón.

A tárcánál jelenleg a helyzet felmérése és elemzése folyik, az adatok ismeretében később döntenek majd a konkrét javaslatokról.

A formálódó elgondolások között említette az államtitkár az árfolyam-kockázati biztosítás bevezetésének lehetőségét, az árfolyam-kockázati fedezettel kapcsolatos tanácsadást, az Eximbank által nyújtandó áthidaló hitel lehetőségét.

Megfontolják azt is, hogy a Széchenyi-terv keretében induljon-e pályázat az érintett cégek támogatására, illetve, hogy a turisztikai hozzájárulás csökkentése milyen segítséget nyújtana számukra.

Az államtitkár bejelentette: a Széchenyi-terv mikro-, kis- és középvállalatok számára kiírt pályázatainak feltételeit könnyítik.

A sajtótájékoztatón Szabó István, az OKISZ főigazgatója, a Kisvállalkozások Érdekképviseleti Szövetsége (KÉSZ) képviseletében elmondta: tagvállalataik 30 százalékát érinti kedvezőtlenül a sávszélesítés, ezen cégek árbevétele 46-48 milliárd forint. Május óta az exportáló cégeknél a forint erősödése miatt 4,5-5 milliárd forint kiesés jelentkezett.

A változtatás nyomán a szerződéskötéskor a saját erőbe beszámítják a beruházáshoz kapcsolódó számlákat is. Ezzel azt szeretnék elérni, hogy a vállalkozások már a pályázat benyújtásakor el tudják kezdeni a beruházást.

További módosítás, hogy a bankgarancia, illetve a jelzálogjog bejegyzése ötmillió forint alatti támogatás igénylése esetén nem szükséges. Könnyítést jelent az is, hogy a pályázat benyújtásakor nem kell bankgarancia-ígérvényt beszerezniük a cégeknek, hanem elegendő, ha a szerződéskötéskor rendelkeznek a bankgaranciával.

Eltér a korábbi szabályozástól, hogy a jövőben a beruházást meg lehet kezdeni a pályázat benyújtásakor és nem kell megvárni az elbírálást. A pénzügyi teljesítést könnyítve a GM utólagos teljesítés igazolása mellett forrásarányos támogatást valósít meg.

(MTI)

Ajánlat:

Gazdasági Minisztérium