Vágólapra másolva!
Július 1-jén 12 százalékkal emelkednek a fogyasztói gázárak a kormány múlt év decemberében kihirdetett döntésének megfelelően - mondta Hegedűs Éva, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára kedden. A gázszolgáltatók szerint szigorú költségcsökkentést kell végrehajtaniuk az idén, hogy az éves szinten 6 százalékos fogyasztói gázáremelést követően tartani tudják tavalyi eredményességüket.
Vágólapra másolva!

Hegedűs Éva a tájékoztatón közölte: a villamos energia végfogyasztói ára biztosan nem változik, ugyanakkor az esetleges nagykereskedelmi árak változásáról most folynak az előkészítő tárgyalások, amelynek eredményéről időben tájékoztatást adnak.

A készülő új gáztörvénnyel kapcsolatban Hegedűs Éva elmondta: a múlt héten egyeztettek a Mol és a gázszolgáltatók képviselőivel. A helyettes államtitkár a megbeszélést pozitív hangvételűnek minősítette, mivel meglátása szerint sok kérdésben egyetértettek.

Hegedűs Éva hozzátette: abban is megegyeztek, hogy a nyitott kérdésekről további egyeztetéseket folytatnak, ezek részleteiről azonban nem kívánt nyilatkozni. A törvénytervezetet még az ősszel benyújtják a parlamentnek, és várhatóan a képviselők még az idén döntenek.

Szigorú költségcsökkentést kell végrehajtaniuk az idén a magyarországi gázszolgáltatóknak, hogy az éves szinten 6 százalékos fogyasztói gázáremelést követően tartani tudják tavalyi eredményességüket - mondta Vasanits Dezső, a tízéves fennállását ünneplő Gázszolgáltatók Egyesülésének elnöke keddi tájékoztatójukon.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy tavaly 9 százalékos eszközarányos megtérülést értek el átlagosan a gázszolgáltatók az év végi eszközérték alapján. Az elnök hozzátette, hogy a költségcsökkentés sok cég számára nehézséget okoz majd, mert már elérték a kivitelezhető takarékosság határát.

Vasanits Dezső arra is kitért, hogy a jelenlegi gáztörvény az árkérdést jól szabályozza, a most készülő új tervezet azonban csak érintőlegesen kezeli ezt a kérdéskört. Ugyanakkor a törvényt előkészítő minisztériumtól ígéretet kaptak arra, hogy nem lesz visszalépés e területen.

(MTI)

Ajánlat: