Az orosz Jukosz tavaly megháromszorozta eredményét

Vágólapra másolva!
Az orosz Jukosz olajtermelő vállalat az elmúlt év során 93,7 milliárd rubeles rekorderedményt könyvelhetett el, az egy évvel korábbi 31,3 milliárd rubelt követően. A cég értékesítése kétszeresére nőtt, pénzforgalmi többlete pedig közel 133 százalékkal emelkedett a tavalyelőtti adatokhoz képest. Elemzők szerint ugyanakkor idén a tavalyinál kisebb profitra lehet számítani, főként a csökkenő olajár miatt. 
Vágólapra másolva!

Az elmúlt évben az olajárak emelkedésének hatására 93,7 milliárd rubeles rekord szintre nőtt a második legnagyobb orosz olajtermelő vállalat, a Jukosz nettó eredménye az 1999-ben elért 31,3 milliárd rubelről - közölte hétfőn a cég.

A hétfői beszámoló szerint az értékesítés több mint kétszeresére, az előző évi 135,1 milliárd rubelről 276,9 milliárd rubelre nőtt 2000-ben.

A kamat- és adófizetés, valamint egyszeri tételek előtt számolt pénzforgalmi egyenleg többlete (EBITDA) 133 százalékkal, 64,1 milliárd rubelről 149,4 milliárd rubelre emelkedett. Az egész éves osztalékot részvényenként 3,84 rubelben állapították meg az egy évvel korábbi 1,34 rubel után.

A Dow Jones által idézett elemzők szerint az idén várhatóan - a rubelben számolt költséginfláció és a csökkenő olajárak miatt - a tavalyinál kisebb profitra lehet számítani.

(MTI)