Autópályadíjak és benzinárak Európában

Vágólapra másolva!
Azoknak akik nyári szabadságuk idején autós utazásra készülnek valamelyik szomszédos országba, vagy egy-egy távolabbi népszerű üdülőhelyre, utazás előtt nem árt idejében megkezdeni az alapos felkészülést. Összeállításunkban néhány fontos tudnivalót gyűjtöttünk össze, illetve a környező országok benzinárairól és autópályadíjairól adunk tájékoztatást.  
Vágólapra másolva!

Az indulás előtt elsősorban az autót kell utazásra alkalmassá tenni, ezért érdemes szakemberrel ellenőriztetni a kocsi műszaki állapotát. A külföldi utazások alkalmával nagy segítséget jelenthet az ún. assistance szolgáltatás, amelynek segítségével egy bizonyos összegig ingyen, e fölött pedig kedvezményesen javítják meg a külföldi márkakereskedők az autókat. Sőt amennyiben komoly bajról van szó, hazahozatják az autót és csereautót is biztosítanak. A Magyar Autóklub Exkluzív Touring Assistance szolgáltatása például tartalmazza a meghibásodott autó hazaszállítását 280 ezer forintig, továbbá a hitelkeret erejéig alkatrészek beszerzését és ingyenes kijuttatását is.

Utazás előtt már itthon érdemes beszerezni az egyes országok autópályáira kötelező matricákat is. Ezeknek meglétét Ausztriában és Svájcban is gyakran ellenőrzik a rendőrök. Nyugati szomszédunknál például 1100 schillinges büntetést és a matrica árát kell megfizetni amennyiben az hiányzik a szélvédőről. Ha pedig többször felhasznált matricát találnak az igazoltatáskor, úgy akár 30 ezer schillinges büntetést is kiszabhatnak és feljelentésre is számítani lehet. Ausztriában a sebességkorlátokat is tanácsos komolyan venni, ugyanis ezek túllépését is keményen büntetik.

Olaszországban és Horvátországban gyakran ellenőrzik a felelősségbiztosítás érvényességét és legtöbbször nem érik be a kötelező biztosítás csekkjének bemutatásával. Ezért tanácsos még itthon beszerezni az Európa összes országában elfogadott zöldkártyát, amellyel megelőzhető a büntetés.

Az indulás előtt érdemes részletes útvonaltervet is készíteni, hiszen az országonként eltérő autópályadíjak és benzinárak ismeretében könnyen meghatározható a pontos útvonal, valamint a szükséges tankolások száma és helye is, hiszen például az autópályák mentén lévő kutaknál sokszor drágább a benzin és a gázolaj mint néhány kilométerrel távolabb. Így jelentősen csökkenhetőek a nyaralás költségei.

Az útvonal elkészítésekor nem árt figyelembe venni a különböző útlezárásokat, javítási munkálatokat, lezárt alagutakat, amelyekről az autóklub naprakész információkkal szolgál.

Néhány európai ország benzinárai

Ország

Helyi valutában

Forintban

95

Gázolaj

95

Gázolaj

Ausztria

13 ATS

11,45 ATS

241,54 Ft

212,74 Ft

Szlovénia

160,80 SIT

150,60 SIT

198,30 Ft

185,72 Ft

Horvátország

6,63 HRK

5,22 HRK

234,17 Ft

184,34 Ft

Németország

2,07 DEM

1,73 DEM

270,65 Ft

226,19 Ft

Franciaország

7,25 FRF

5,38 FRF

282,67 Ft

209,76 Ft

Görögország

264 GRD

232 GRD

207,00 Ft

181,91 Ft

Olaszország

2175 ITL

1710 ITL

287,25 Ft

225,83 Ft

/Forrás: Magyar autóklub/

A felsorolt országokban érvényes autópályadíjak személyautókra:

Ausztria: Az autópályák és autóutak használata általánosan díjköteles. A 10 napos matrica 2140 Forintba, a két hónapos 5980 Forintba, az éves bérlet pedig 19500 Forintba kerül. Néhány autópálya, illetve alagút használatáért külön kell fizetni.
Szlovénia: Egyes autópálya-szakaszokon, illetve az Ausztriába vezető Karawanken-alagút használatáért fizetni kell, ez utóbbinak díja 1300 tolár.
Horvátország: Néhány autópálya-szakaszon, valamint az Ucka-alagút és a Krk-híd használatáért kell külön díjat fizetni ( Krk-híd: 12 HRH)
Németország: Személyautóknak díjmentesek az autópályák
Franciaország: Az autópályák többsége, néhány alagút és híd használata díjköteles
Olaszország: Az autópályák többsége és az alagutak egy része díjköteles

(Üzleti Negyed)

Ajánlat: