Átszervez és leépít a Bertelsmann

Vágólapra másolva!
Drasztikus átalakítás és leépítések elé néz a legnagyobb európai médiavállalkozás, a német Bertelsmann. A Financial Times értesülése szerint a médiacég vezérigazgatója a nyilvános részvénykibocsátás előtt átszervezi a vállalatot, és a cég megválik több érdekeltségétől és üzletágától.
Vágólapra másolva!

A Bertelsmann egy belső, hivatalos dokumentumára hivatkozva a Financial Times kedden közölte, hogy Thomas Middlehof, a vállalat vezérigazgatója a cég alaptevékenységéhez nem tartozó üzletágak leépítését, a veszteséget termelő érdekeltségek és a Bertelsmann kisebbségi tulajdonában lévő vállalatok eladását tervezi. A dokumentum szerint a Bertelsmann csökkenteni kívánja internetes érdekeltségeinek számát is: a vállalat a Lycos Europe-ban meglévő kisebbségi részesedése eladását tervezi.

A dokumentum szerint a Bertelsmann néhány hagyományos tevékenysége, így a könyv és a lemezkiadás is jelentős veszteségeket okozott a vállalatnak, így átalakításra szorul.

Mit arról már az Üzleti Negyed korában már beszámolt, február elején a Bertelsmann lett Európa legnagyobb TV-, rádió és filmvállalatának, az RTL Group-nak a többségi tulajdonosa. A német médiacég az RTL papírjainak 30 százalékát részvénycserével szerezte meg. A tranzakció bejelentése után a magyar sajtóban találgatások láttak napvilágot arról, hogy a Bertelsmann eladja a tulajdonában lévő Népszabadságot is. A lap főszerkesztője akkor cáfolta ezeket az értesüléseket.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat: