2006-ra Nagy-Britanniában is meghonosodhat az euró

Vágólapra másolva!
Az általános választásokra készülő munkáspárti brit kormányfő szerint 2006-ra Nagy-Britanniában is meghonosodhat a valutaunió közös pénze, az euró, ha ezt addig az ez ügyben megígért népszavazás is jóváhagyja. Tony Blair a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában azt mondta: ha a referendum a brit valutauniós csatlakozás mellett dönt, az euróbankjegyek és -érmék várhatóan a június 7-ére kiírt parlamenti választások utáni törvényhozási ciklus vége előtt a font sterling helyébe léphetnek.
Vágólapra másolva!

A június után létrejövő új parlament mandátuma a törvények szerint 2006-ban jár le, de - ahogy ezúttal is történt - a kormány előbb is kiírhat új választásokat. Az 1997-ben földcsuszamlásszerű győzelemmel hatalomra került Labour-kormánynak 2002 májusáig tartott volna a megbízatása, de Blair - kihasználva, hogy most még nagyobb az előnye a konzervatívok előtt, mint négy éve - egy évvel előrehozta a választásokat. A közvéleménykutatási adatok szerint a Munkáspárt 50 százalék körüli támogatottságra számíthat a júniusi voksoláson a toryk 30 százalékot alig meghaladó népszerűségi mutatójával szemben.

A Munkáspárt négy évvel ezelőtti hatalomra kerülése után elvben elfogadta az eurócsatlakozás gondolatát, azzal a megkötéssel, hogy ez csak a megfelelő gazdasági feltételek teljesülésével lesz lehetséges, s előtte még referendumnak is jóvá kell hagynia a brit belépést a valutaunióba. A Labour-kormány a következő parlamenti ciklus első két évének vége előtt tervez dönteni a kérdésben, vagyis ha a belépés mellett szavaz, a referendumot elvileg 2003-ban ki lehet írni. Addig komoly küzdelem vár a Munkáspárt eurostratégáira, a brit választók 70 százaléka ugyanis egyelőre elveti hazája belépését a valutaunióba.

Nagy-Britannia - Dániával és Svédországgal együtt - önszántából maradt ki az euróövezet megalakításából; Görögország gazdasági okokból nem lehetett jelen az alapítók között, de az idén januárban beléphetett a valutaunióba.

(MTI)