Jó negyedévet zárt a BP

Vágólapra másolva!
A gyorsan emelkedő amerikai földgázárak miatt rekordmértékben nőtt a világ harmadik olajtársasága, a British Petrol (BP) eredménye. A cég nettó profitja az első negyedév végén 4,126 milliárd dollár volt.
Vágólapra másolva!

A mostani volt a hetedik egymás utáni negyedév, amelyben a BP profitja bővült. A vállalat nettó nyeresége 4,126 milliárd dollár volt az első negyedévben, 52 százalékkal több, mint a tavalyi azonos időszakban.

A sikert a brit olajtársaság elsősorban a jelentős gázforgalmazónak számító amerikai Amoco és Arco olajtársaságok megvételének köszönhette, mert a kaliforniai áramszolgáltatási káosz miatt emelkedett a gázfogyasztás.

A profitadat nem tartalmazza az arculatleírást és az egyszeri költségeket, így az Arco és a Burmah Castrol integrálását.

(MTI)

Ajánlat: