Javult a hazai kis- és közepes vállalkozások helyzete

Vágólapra másolva!
Ha kismértékben is, de javult a magyarországi kis- és középvállalkozások helyzete az elmúlt három évben. Szakértők szerint ez annak köszönhető, hogy a gazdaság egésze gyorsan bővült, és a kedvező környezet jobb lehetőségeket teremtett számukra. Továbbra is kétséges, hogy a támogatások, így a Széchenyi-terv égisze alatt kiosztott pénzek valóban fejlesztik-e a szektort. Sok kis- és középvállalkozás nem felel meg semmilyen támogatás feltételeinek.
Vágólapra másolva!

Enyhén javult a kis- és középvállalkozások (kkv) helyzete Magyarországon az elmúlt három évben. Lényegében ma is ugyanazok a gondjaik, mint korábban. Az állami elvonások magas szintje, a gazdasági szabályozás kiszámíthatatlansága és az erős verseny akadályozza leginkább gazdálkodásukat. Ugyanakkor kevésbé negatívan ítélik meg e gátló tényezőket - derül ki a Kisvállalkozás-fejlesztési Intézet összefoglalójából. Eszerint makrogazdasági környezetük javulásának, többek között a nemzeti bruttó össztermék (GDP) közel ötszázalékos növekedésének köszönhetően valamelyest stabilabb lett a hazai kkv-k helyzete. Ezzel arányosan növekedett jövedelemtermelésük is, tehát ezek a vállalatok is hozzájárultak a gazdasági bővüléshez.

Az alkalmazott nélküli vállalkozásoktól eltekintve valamennyi cégtípus nyeresége növekedett. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal adatai alapján három év alatt mintegy 116 milliárd forinttal bővült a vállalati szféra adózás előtti nyeresége. Különösen a mikro- és a középvállalkozások jövedelmezősége javult, 1997-hez képest mintegy 15 százalékkal - írja a tanulmány.

Egyre inkább méret szerint különböztethetőek meg a hazai vállalatok. Ma már szinte kizárólag a nagyvállalatok termelnek kivitelre, ezek adják az export mintegy háromnegyedét. A kisebb vállalkozások növekedése mind inkább a belföldi értékesítésre épül, a külpiacokon legfeljebb a nagyvállalatok beszállítóiként vannak jelen. Az alkalmazott nélküli vállalkozások részesedése 0,5 százalék, a néhány munkavállalót foglalkoztató mikrovállalkozásoké 3,5, a kisvállalkozásoké pedig 3,4 százalékos. A közép- és nagyvállalkozások végzik a kivitel csaknem 93 százalékát. Ez a tendencia összhangban van a nemzetközi tapasztalatokkal - hangsúlyozzák szakértők.

Körülbelül háromszor annyi kis- és középvállalkozás vesz igénybe támogatást az Európai Unióban, mint Magyarországon. Ez szakértők szerint többek között azért van így, mivel a magyar és az uniós támogatásoknak közös jellemzője, hogy főleg növekvő vállalatokat támogatnak. Ezek száma azonban itthon meglehetősen alacsony. A Kisvállalkozás-fejlesztési Intézet statisztikái szerint a mintegy 800 ezer magyar kkv csaknem fele inkább növekvőnek, mint nem növekvőnek tartja magát. Ám valójában csak mintegy tíz százalékuk lépi át működése során a mikro- és a kis- vagy a kis- és a középvállalatok közötti határt.

Az EU 20 millió kis- és középvállalkozása sem mindig tudja felhasználni a támogatási kereteket. A megkérdezettek mintegy háromnegyede nem hallott a számára elérhető támogatásokról - derül ki az unió kis- és középvállalatokat vizsgáló tanulmányából. Aki tudott a támogatásokról, sem mindig pályázott: a kisebbek inkább nemzeti programokban vettek részt, és minden ötödik vállalkozó úgy gondolta, hogy a támogatás nem éri meg az azt megelőző, bonyolult adminisztrációt. Sokan pedig azért kerestek más pénzforrást, mert - bár hallottak a rájuk vonatkozó támogatásról - az igénylés módjával kapcsolatban voltak hiányosak ismereteik.

A támogatások elterjedtségének különbségét több tényező is magyarázhatja. Például más a nyugat-európai és a honi vállalkozások pénzigénye. A konjunktúrajelentés szerint a magyar vállalkozói kör úgy érzi, a növekedésben elsősorban a magas adó- és társadalombiztosítási terhek akadályozzák, s a tőkehiány csak hatodik a sorban. Nyugat-Európában más a helyzet - állítja egy uniós tanulmány. Dánia, Görögország, Nagy-Britannia, Olaszország, Spanyolország, Svédország és Norvégia vállalkozói válaszai alapján egyértelműen az utóbbi tényező a "panaszlista" első helyezettje, de a többi tagországban is dobogós helyezést kap.

(Népszava)