Félmillió embert bocsátanak el az orosz vasutaktól

Vágólapra másolva!
Oroszországban néhány hete kezdődött meg a vasúti reform. Az orosz vasút hálózatának és szervezetének tíz évig tartó átalakítása során 500 ezer embertől válnak majd meg - közölte a Világgazdaság az Izvesztyija cikkére hivatkozva.
Vágólapra másolva!

Az orosz vasút átszervezését - az illetékes miniszter bejelentése szerint - három lépcsőben hajtják végre. Első ütemben a vasútgazdasági tevékenység kerül át egy külön erre a célra létrehozott vállalatba, így a minisztérium egyedül a a piac szabályozásának hatáskörét tartja meg.

A következő - 2003 és 2006 közötti időszakban - várhatóan magánkézbe kerül a személyszállítás, majd 2006-tól kezdve a teherszállításba és a vasúti infrastuktúrába is beengedik a magánvállalkozókat.

A reform 760 milliárd rubelbe és közel félmillió állás megszűntetésébe kerülhet Oroszországban.

(Üzleti Negyed)