<P>Stratégiát vált az EBRD Magyarországon</P>

Vágólapra másolva!
Kiemelkedő pénzügyi évet zárt tavaly az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD). A londoni székhelyű fejlesztési intézet 95 projektet indított 25 kelet-európai országban, amelyek összértéke meghaladja a 2,7 milliárd eurót. A bank, bár 2000-ben mindössze egyetlen üzletben volt érdekelt, nem vonul ki Magyarországról. A nagy projektek helyett inkább magánvállalkozásokba fektet.
Vágólapra másolva!

Működésének legsikeresebb évét zárta az EBRD tavaly. A most megjelent adatok fényében a bank minden eddiginél nagyobb nyereséget termelt. Az adózás előtti működési profit - 327 millió euró - 60 százalékkal több mint 1999-ben, de az adózás és osztalékfizetés utáni nyereség is meghaladja a 152 millió eurót - ez éppen háromszorosa az egy évvel korábbi értéknek. A működési költségek ugyanakkor változatlanul 192 millió euró körül maradtak.

A bank korábbi terveinek megfelelően egyre jobban áthelyezi súlypontját a fejlett országokról - Csehország, Lengyelország, Magyarország - a kevéssé fejlett államokra. Bár magyarországi kihelyezéseinek összértéke meghaladja az 1,2 milliárd dollárt, tavaly mindössze egyetlen üzletben voltak érdekeltek - ennek értéke viszont mindössze 13 millió euró, vagyis kürülbelül 300 millió forint volt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a fejlesztési intézet kivonulna hazánkból - válaszolta a Magyar Hírlap kérdésére Hans-Peter Achermann, az EBRD Magyarországért, Horvátországért és Szlovéniáért felelős igazgatója. Mindössze arról van szó - fejtette ki - hogy a nagy infrastrukturális projektek helyett a befektetési célú üzletek dominálnak. Az EBRD ugyanis egyre inkább a magyar kis- és középvállalkozásokba kíván tőkét invesztálni. Erre különféle befektetési alapokat vesz igénybe.

Az EBRD a nagy tranzakciók mellett az egész térségben egyre jobban koncentrál a magángazdaságra: tavaly 95 projektet finanszíroztak 25 országban, s ezek 78 százaléka a magánszektorra irányult. A bank forrásainak segítségével tavaly 50 ezer kisvállalkozás kapott hitelt a régióban - 1999-ben csak 14 ezren élhettek ezzel a lehetőséggel.

A londoni bank finanszírozta többek közt a lengyel államvasutak fejlesztéseit, részt vett a litván telefontársaság privatizációjában és a legnagyobb horvát agrárcég, az Agrokor finanszírozásában.

Szakonyi Péter

(Magyar Hírlap)

Korábban:

Az EBRD középtávon kivonulhat Magyarországról
(2000. június 29.)

Ajánlat:

EBRD