Szigorítják a vásárlói klubokat szervező cégek munkáját

Vágólapra másolva!
A jövőben a Gazdasági Minisztérium (GM) elképzelései szerint csak részvénytársasági formában működhetnének a vásárlói klubokat szervező cégek, amelyeknek 10-50 millió forintos garanciális letéttel kell rendelkezniük. A szaktárca mindezeket rendeletben írná elő. Ettől a lépéstől a szakemberek a piac megtisztulását várják.
Vágólapra másolva!

A gazdasági tárca várhatóan 2002-től rendeletben szabályozza a vásárlói klubok működését. Tavaly ősszel már el is készült a jogszabály tervezete, ám az Igazságügyi Minisztérium jogi kifogásai miatt most átdolgozzák azt. Nyéki Zoltán, a legrégebbi és az egyik legnagyobb vásárlói klub, a Poligrupo igazgatója szerint csupán az volt az IM kifogása, hogy a tervezet nem tette egyértelművé, milyen jogviszonyban lesznek egymással a klubszervezők és ügyfeleik.

Az már biztosnak látszik, hogy a vásárlói klubok csak részvénytársasági formában működhetnek, és hírek szerint minimum 10, maximum 50 millió forint garanciális letéttel kell rendelkezniük. A garanciális letétet az utazási irodákhoz hasonlóan bankgaranciával, vagyoni biztosítékkal, esetleg kezesi biztosítással válthatnák meg a szervezők. Nyéki Zoltán közölte: az összeg nagyságát az ügyfélforgalomhoz igazodva kellene meghatározni. Az igazgató szerint a felsoroltak mellett legalább olyan fontos, hogy megfelelő tőkeerővel működjenek a társaságok, mert csak így garantált az ügyfelek maradéktalan kiszolgálása. A szakma egyetért azzal a minisztériumi elképzeléssel is, hogy a jogi és a vagyoni mellett személyi feltételei is legyenek a klubszervezésnek. Ez egyebek mellett azt jelenti, hogy a tulajdonos büntetlen előéletű legyen, megfelelő szakmai múlttal rendelkezzen, de ami ennél is lényegesebb: igazolni tudja alaptőkéje eredetét.

A tervezetrendelet, amennyiben hatályba lép, a piac tisztulását segíti elő. Ezt Nyéki Zoltán szerint azért kell külön is hangsúlyozni, mert időről időre feltűnnek rosszhiszemű vagy hozzá nem értő vállalkozók, akik félrevezetik, netán be is csapják kuncsaftjaikat, s így aláássák az intézmény hitelét, mint ahogy ez az elmúlt években többször is bekövetkezett. Az igazgató úgy véli, a fentiekben leírt feltételeknek most legfeljebb fél tucat társaság tudna megfelelni, s legalább ugyanannyi lenne képes záros határidőn belül eleget tenni az előírásoknak. A többi, időnként a semmiből előkerülő vállalkozásnak nem sok esélye lenne erre. Nyugat-Európában egyébként szinte mindenhol szabályozzák a klubok tevékenységét. A legtöbb ország a portugál szabályozást vette mintául. A GM rendelettervezete is ezen alapszik. Nyéki Zoltán kifejtette még, a működés mellett keretek közzé kellene illeszteni a szervezetek ellenőrzését is, mert ha ezt nem teszik meg, újra előkerülhetnek a kóklerek.

Szilágyi Béla

(Magyar Hírlap)