<P>Az adózók háromnegyede az utolsó pillanatban postázza bevallását</P>

Vágólapra másolva!
Az adóhivatal legfrissebb adatai szerint 1 milliónál kevesebb személyi jövedelemadó bevallást vettek nyilvántartásba március 14-ig, így a 4,3 millióra becsült adózó jelentős része az utolsó napokra hagyta adóbevallásának feladását. A bevallások feladásának és a befizetéseknek kedden éjfélkor jár le a határideje.
Vágólapra másolva!

Az adóbevallások időbeni feladását segíti, hogy a Nyugati-, és a Keleti pályaudvarnál lévő postahivatalok nyitva tartását kedd este 24 óráig meghosszabbították.

Azok az adózok, akik késve, vagy egyáltalán nem adják be adóbevallásukat, illetve nem fizetik be adójukat, 100 ezer forintig terjedő mulasztásos pénzbírsággal sújthatók.

A bevallási kötelezettség alól nem mentesít, ha valaki nem kapta meg az egységcsomagot, a formanyomtatványokat ugyanis a hivatal kirendeltségein be lehet szerezni.

Haladékot csak az árvízkárosultak kaphatnak, akik az akadályoztatásuk megszűnését követő 15. napig szankciómentesen nyújthatják be bevallásukat, és fizethetik be adójukat. Ezen túli akadályoztatás esetén igazoló kérelem mellett lehet késve benyújtani az adóbevallást.

A bevallásban az ez év január 15-éig kifizetett béreket még el kell számolni.

(MTI)

Ajánlat:

Adótanácsadó
(az Üzleti Negyed szolgáltatása)