Vágólapra másolva!
Az agrártárca a szövetkezeti külső üzletrészek kifizetési határidejének meghosszabbítását javasolja - erősítette meg a Népszabadság értesülését Tamás Károly, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) államtitkára.
Vágólapra másolva!

Tamás Károly egy gödöllői agrárfórumon elmondta: a törvény július 1-jei határidőt szabott meg a mezőgazdasági termelőszövetkezetek külső üzletrészeinek kifizetésére, ezt a határidőt azonban nem lehet betartani (annak ellenére, hogy a jogszabály eredeti dátumai már a végrehajtási rendeletében is meghosszabbították egy hónappal).

Az agrártárca szerint a félmillió alanyi jogosultnak járó mintegy húszmilliárd forint kifizetését nem lehet megoldani az eredeti határidőn belül. A minisztérium azt javasolja, hogy a folyósítások végső időpontjául az év végét határozza meg a kormány.

A Népszabadság Információi szerint viszont a jelentkezés jogvesztő dátuma érvényben marad: az üzletrész-tulajdonosoknak április 15-ig be kell jelenteniük igényüket a tárca megyei hivatalaiban, különben egy fillért sem látnak. Ennek megfelelően a szövetkezeteknek április végéig nyilatkozniuk kell, hogy a hivatal által összesített igények kifizetésére képesek-e önerőből, vagy állami hitelre van szükségük.

Tamás Károly elmondta: az akcióhoz szükséges állami hitelkeret rendelkezésre áll, a kialakított hivatali munkacsoportok már fogadják az igényeket. Az első igénylők április végén juthatnak pénzhez.

Az államtitkár a fórumon ismertette az idei agrártámogatási rendszer legfőbb elemeit is. Hangsúlyozta: a szabályozás a minőségi termelést, illetve a gazdálkodók önszerveződését, szövetkezési törekvéseit részesíti előnyben. Elmondta: a gazdálkodók idénykezdését azzal kívánja megkönnyíteni a minisztérium, hogy a regisztrációs rendszerbe bejelentkezett termelőknek automatikusan járó normatív támogatások háromnegyedét heteken belül, március végéig kifizeti a gazdáknak.