Januárban csökkentek a vállalkozói hitelek és betétek kamatai

Vágólapra másolva!
A vállalkozói hitelek és betétek átlagkamatlába januárban minden lejáraton mérséklődött, miközben a lakossági hitel-, illetve betéti átlagkamatlábak az előző havi értékükhöz képest többnyire felfelé mozdultak el.
Vágólapra másolva!

A vállalkozói és a lakossági szektor által felvett hitelek átlagos kamatlába közötti különbség januárban 0,6 százalékponttal 8,2 százalékra emelkedett, az éven belüli vállalkozói betétek átlagkamatlába 0,4 százalékponttal haladta meg az azonos lejáratú lakossági betétek átlagos kamatszintjét - közölte a Magyar Nemzeti Bank pénteken.

Az éven belüli lejáratú vállalkozói forinthitelek átlagkamatlába januárban 12,7 százalék volt, 0,1 százalékponttal alacsonyabb, mint decemberben. Az éven túli kölcsönök átlagkamata pedig 0,3 százalékponttal mérséklődött, és 13,1 százalék volt.

Az éven belüli lejáratú vállalkozói forintbetétek átlagkamatlába 0,3 százalékponttal, 9,2 százalékra csökkent, az éven túli lejáratúaké 0,1 százalékpontos csökkenés után 9,3 százalék lett.

A lakossági látra szóló betétek átlagkamatlába 0,2 százalékponttal 3,7 százalékra nőtt januárban.

Az éven belüli, illetve az éven túli lekötésű lakossági betétek átlagkamatlába nem változott a decemberi 8,8 százalékos, valamint 8,9 százalékos mértékhez képest.

(MTI)

Ajánlat:

Magyar Nemzeti Bank