Később fizetünk az M7-esért?

Vágólapra másolva!
A Széchenyi terv szerint a hétéves autópálya-programot 45 százalékban kötvények finanszíroznák - értesült a Világgazdaság. A fejlesztéshez szükséges források 26 százalékát hitelekből, 29 százalékát pedig a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. állami tőkeemeléséből fedeznék.
Vágólapra másolva!

A lap információja szerint a hároméves program átütemezése miatt csúszhat az M7-es legkésőbb 2002 januárjától tervezett díjasítása. A Széchenyi terv autópálya-építési alprogramjában az eredetileg tervezetthez képest egy évvel eltolták, azaz 2000-2002 között kívánják befejezni a hároméves programot. Így egyéves csúszással épül meg egyrészt az M3-as sztráda Füzesabony és Polgár között, és az 56-os számú főút Polgárt elkerülő szakasza. A tervek szerint ebben az időszakban újítják fel az M7-es autópályát Budapest és Zamárdi között, megépítik a Balatonaliga-Zamárdi szakaszon a jobb pályát, valamint a Budapest-Székesfehérvár közötti jobb pálya harmadik sávját.

A hároméves programban szereplő szekszárdi Duna-hidat a kapcsolódó útszakaszokkal pedig várhatóan 2003 nyarán helyezik csak üzembe.

Az M7-es felújításának, bővítésének elkészültéhez kötött díjasítás csúszását látszik igazolni az is, hogy ezekre a munkákra - árvita miatt - még mindig nem kötötték meg a szerződést. Szakértők szerint a munkák kezdete az év végéig elhúzódik, és emiatt csúszhat a díjasítás is.

(MTI)

Korábban: