A Cisco második negyedévi nyeresége alulmúlta a várakozásokat.

Vágólapra másolva!
Az előrejelzésekhez képest kisebb nyereséggel és árbevétellel zárta a második negyedévet a Cisco Systems Inc., és ennek következtében részvényeinek árfolyama 10 százalékkal esett. A számítógépes hálózati eszközöket gyártó cég 11 éves története során most először regisztrált bevételcsökkenést két egymást követő negyedévben.
Vágólapra másolva!

A világ első számú hálózati eszköz-gyártójának, a Cisco Systems Inc.-nek részvényei több mint 10 százalékos árfolyamcsökkenést szenvedtek el miután a második negyedévi nyeresége, illetve árbevétele elmaradt a várakozásoktól.

Németországban a Cisco részvények árfolyama 34,5 euróra - mintegy 32 dollárra - esett vissza, az Egyesült Államokban pedig 33 dolláros értékre zuhant a keddi zárás utáni kereskedésben. A Nasdaq-on, még az adatok közzététele előtt 1,19 dollárral 35,75 dollárra emelkedett a Cisco papírok árfolyama.

A San Jose-i központú vállalat az árbevétel 5 százalékos csökkenését jelentette a megelőző negyedévhez képest. A cég 11 éves története során először jelentett árbevétel-csökkenést két egymást követő negyedévben.

Az akvizíciós költségeket, részvényopciókat és a beruházásokat leszámítva a január 27-én véget ért negyedévben a cég 1,33 milliárd dolláros nyereséget ért el, ami részvényenként 18 centes nyereséget jelent. A First Call/Thomson Financial elemzői korábban 19 centes profitot jósoltak. A megelőző 14 negyedévben nem fordult elő, hogy az előzetes várakozásokat nem haladta meg a részvényenkénti nyereség.

Az árbevétel mintegy 55 százalékkal nőtt és 6,75 milliárd dollárt tett ki, míg a korábbi átlagos becslés 7,13 milliárd dollárt valószínűsített.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Cisco Systems Inc.