Felszámolás fenyegeti a Sabena légitársaságot

Vágólapra másolva!
Ferbruár végére fizetésképtelenné válik a Sabena légitársaság amennyiben csütörtökig nem születik megállapodás a vezetők és az alkalmazottak szervezetei között a társaság Blue Sky nevű szanálási tervéről. A terv mintegy hétszáz fős létszámleépítéssel számol. Az alkalmazottak a korábbi forgalomnövekedés miatt gyanúsnak találták a veszteségeket és független átvilágítást kértek, amely kimutatta a vezetés és a tulajdonosok hibáit. Christoph Müller vezérigazgató szerint azonban kizárólag a Blue Sky terv az egyetlen megoldás a csőd elkerülésére.
Vágólapra másolva!

A Sabena belga légitársaságnál a vezetés és az alkalmazottak közti növekvő feszültség közepette folynak a tárgyalások a súlyosan veszteséges vállalat talpraállításáról. Amennyiben február 8-ig nem születik megállapodás a mintegy 11 ezer főnyi dolgozó képviselői és az igazgatóság között, úgy felszámolás fenyegeti az 1920-as években alapított légitársaságot.

Christoph Müller a vállalat svájci vezérigazgatója közölte az alkalmazottakkal, hogy a vállalat a csőd szélén áll és február végére feltétlenül fizetésképtelenné válik, ha addig nem születik megállapodás a tavaly ismertetett Blue Sky nevű szanálási tervéről. Ez a terv nagyarányú - először 4-500, most már állítólag 700 fős - leépítéssel számol a tavaly több mint 8 milliárd frankos (50 milliárd forint) veszteséggel zárt légitársaságnál. Az alkalmazottak a jelentős forgalomnövekedés miatt felettébb gyanúsnak találták a nagy veszteséget, és független könyvvizsgálói átvilágítást követeltek, mielőtt tárgyalnának a Blue Skyról.

Az átvilágítás - amelyet egy amerikai cég végzett - nagyrészt a pilóták gyanúját igazolta. A vizsgálat rámutatott, hogy a Sabena hatékonysága a hasonló méretű európai légitársaságokénál valamivel jobb, tehát az alkalmazotti létszám jó arányban áll a forgalommal. Ezzel szemben a jelentés hibák és mulasztások sorát mutatta ki a tulajdonosoknál, az igazgatótanácsnál és a vállalatvezetésnél egyaránt.

Kiderült, hogy a Sabena Paul Reutlinger vezérigazgatósága idején túlzott anyagi kockázatokat vállalt, amikor szinte egyszerre cserélte le a flotta gépeit Boeingekről Airbusokra és indított sok új járatot, amelyhez rövid lejáratú hiteleket vett fel.

Az átvilágítás ismeretében a pilóták és más alkalmazottak szervezetei csütörtökön harcias sajtónyilatkozatokban fejtették ki, hogy a dolgozók nem hibásak, hanem áldozatai a helyzetnek. Müller viszont rámutatott, hogy a vitathatatlan hibákat jóval az ő kinevezése előtt követték el, most azonban a Blue Sky terv az egyetlen menekvés a csődtől.

A belga állam és a SAirGroup néhány hete már megállapodott, hogy egy többszáz millió eurós tőkinjekcióval adnak újabb esélyt a Sabenának, ha a vállalatnál egyezség születik a Blue Sky programról. A következő napokban a tárgyalások várhatóan arra összpontosulnak majd, hogy minél kevesebb elbocsátással vészeljék át az átszervezést.

(MTI)

Ajánlat: