Komoly sarc a repiadó - nem kizárt a jogszabályváltozás

Vágólapra másolva!
 Komoly érvágást jelent a vállalatoknak a reprezentációs költségek adóztatása, nem véletlen tehát, szinte mindenki a kiskapukat keresi - tudta meg a Világgazdaság. Többen az APEH-től kérnek tanácsot.
Vágólapra másolva!

Van olyan cég, amely 30 típusrendezvény mintát küld a hivatalnak véleményezésre. A főszabály egyszerűbbé, az alkalmazás viszont nehezebbé vált - állítják a lapnak nyilatkozó szakemberek. Az év eleje óta hatályos jogszabályváltozás zsebre megy, ezzel ugyanis jelentősen megnövekednek a cégek költségei. Akadnak vállalkozások, amelyek a termékbemutatók és a rendezvények számát csökkentve spórolnak, hogy be tudják fizetni az adót, néhány cég pedig - különböző trükkökkel - már tavaly "bespájzolt" repi árukészletekkel. Mások némi programkiigazítással küszöbölik ki, hogy egy fogadás ne minősüljön reprezentációnak.

A kevesebb megrendelés miatt az intézkedés elsősorban a rendezvényszervezőknek és a vendéglátó cégeknek jelenthet bevételkiesést. Varga Mihály pénzügyminiszter ezzel kapcsolatban az esetleges jogszabályváltozást is kilátásba helyezte. Pusztán a bevallásokból ugyanis nem derül ki, hogy mennyi volt a vállalkozó repi-költsége, s a költségvetésben sem lehet nyomon követni, mennyi pluszpénzt hozott a jogszabályváltozás.

(MTI)