Ausztria profitál a magyar kapcsolatból

Vágólapra másolva!
A Die Presse című bécsi lap "Ausztria profitál a magyarországi gazdasági növekedésből" címmel közölt cikket hétfőn a magyar gazdasági eredményekről és a két ország gazdasági kapcsolatairól.
Vágólapra másolva!

A szerző, Erich Hoorn megállapítja, hogy a reformországok közül elsőként Magyarország vágott bele a privatizációba, ez jelentős külföldi beruházásokat vonzott, s azzal az eredménnyel járt, hogy ma már a GDP 80 százalékát a magángazdaság termeli, a külföldi beruházások pedig főleg zöldmezősek, kisebb részben a meglévő cégek bővítése felé fordulnak, s lassan több tőke áramlik Csehországba és Lengyelországba, mint Magyarországra.

Ismerteti a cikk a bécsi Nemzetközi Gazdasági Összehasonlítások Intézetének (WIIW) múlt héten Magyarországról közzétett adatait. Kiemeli, hogy Richter Sándornak, a WIIW elemzőjének adatai szerint Magyarország 2004-ig évi 5 százalékos növekedésre számíthat azzal a feltétellel, hogy a 2002-ben esedékes választások előtt nem szabadul el a magánfogyasztás. Ha ugyanis ez történne, 2002 végén fájdalmas takarékossági intézkedéseket kellene bevezetni, s a 2004-ig hátralévő időben a növekedés csak 3-4 százalékot tenne ki. A tanulmánynál maradva a cikk részletesebben ismerteti a 2000. évi gazdasági adatokat.

Ezt követőn a szerző Peter Rejtőt, Ausztria magyarországi gazdasági képviseletének vezetőjét szólaltatja meg, aki elmondta: az osztrák cégek jól kihasználták a magyar gazdasági fellendülést és kiépítették a kétoldalú üzleteket, s tavaly mind az osztrák export, mind az import 20 százalékkal nőtt. Magyarország Németország, Olaszország és Svájc után Ausztria negyedik legjelentősebb exportpiaca, a magyar import egészéből pedig 10 százalék származik Ausztriából. Az országban 7-8 ezer osztrák cég tevékenykedik - mondta Rejtő.

Ausztria egyébként a fordulat óta 2000 közepéig több mint 22 milliárd schillinget fektetett be Magyarországon 3300 vállalatba. Időközben a magyarországi bérek egyes ágazatokban kezdik behozni az ausztriai bérekkel szembeni elmaradásukat: Kelet-Magyarországon az arányszám még 1:8, de a gazdasági fellendülést élvező térségekben, mint Budapesten és Nyugat-Magyarországon a bankoknál, biztosítóknál és a távközlésben ez az arány már 1:2 - írta a cikk.

(MTI)