Vágólapra másolva!
A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) szerint a gépjármű forgalomba helyezésének kaotikus rendszere ellehetetleníti a gépjármű-kereskedelmi szakma munkáját.
Vágólapra másolva!

Az egyesület közleménye szerint tavaly december 20-a után országosan ellehetetlenült a forgalomba helyezés rendszere annak ellenére, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság vezetői ígéretet tettek a folyamatos munkavégzés biztosítására.

Az MGE kifogásolja, hogy a forgalomba helyezés alapbizonylatának, a "járműkísérő lap"-nak a kitöltésére nem készült útmutató, és ennek tervezete nincs összhangban a közlekedési tárca rendelkezéseivel. Az egyesület szerint mindez jelentősen nehezíti a gépjárműgyártók és importőrök, valamint a több mint ezer márkakereskedés tevékenységét.

Az MGE közleménye szerint, míg a gépjárműimportőrök és a kereskedők évente több mint százmilliárd forintot fizetnek be a költségvetésbe, addig az államigazgatás akadályozza az iparág normális működését. Az egyesület megengedhetetlennek tarja, hogy a gépkocsik eladása előtt a költségvetés hozzájut a bevételhez, ugyanakkor az értékesítést a bürokrácia megnehezíti.

Ajánlat:

Belügyminisztérium