<P>Mégis versenyeznie kell a Defendnek</P>

Vágólapra másolva!
A postának is be kell tartania az állami cégekre vonatkozó közbeszerzési szabályokat. "Leányvállalatának", a Defend Kft.-nek is pályáznia kell pénzszállítási üzletága átvételéért, közölte a Népszava.
Vágólapra másolva!

Az ünnepek alatt elterjedt hírekkel ellentétben nem biztos, hogy a megfigyelési ügyben elhíresült Defend Kft. megszerzi a Magyar Posta Rt. kiemelkedően jövedelmező pénzszállítási üzletágát. Földi László egykori hírszerző ezredes cége csak akkor veheti át a posta nagy volumenű pénzforgalmának lebonyolítását, ha pályázik a várhatóan januárban vagy februárban kiírásra kerülő közbeszerzési eljárásban. Kiderült ugyanis, hogy a posta mégiscsak köteles figyelembe venni a közbeszerzési törvényt ennek az üzletágának a kihelyezésénél. Hiába van 52 százalékos, többségi tulajdonrészesedése a Defend Kft.-ben, ez nem menti fel a szabályok alkalmazása alól. Így az állami cég végső soron saját "leányvállalatát" pályáztatja az eljárásban. A tét nagy: az a cég, amely megszerzi a piac oroszlánrészeként számon tartott állami megrendelést, a pénzszállítás legjelentősebb hazai szereplőjévé válhat.

Kovács Ernő postabiztonsági koordinációs igazgató a Népszava kérdésére elmondta: a posta szakértői most fogalmazzák a tenderkiírást. Egyelőre nem tudni, vajon ez a teljes, évi 4,5 ezermilliárdos forgalmat bonyolító pénzszállítási rendszerre vagy csak annak kisebb részére vonatkozik. A nagyobb fiókokból, gyűjtőpostákból álló gerinchálózat mentén zajló szállítások végzését azonban valószínűleg kihelyezik. A nyertes kihirdetéséig továbbra is a posta látja el a feladatokat. Ez hónapokkal késleltetheti a jogsértő állapot megszüntetését, egy 1998-as törvény értelmében ugyanis pénzszállítást csak az erre szakosodott biztonsági cégek végezhetnek. A posta vállalja a kárfelelősséget, védelmi rendszere biztonságos, így nem érheti kár a pénzküldemények feladóit - hangsúlyozta az igazgató.

Még nem derült ki, hogy a posta közbeszerzési bizottságának tagjai milyen szempontokra helyezik a hangsúlyt a pályázatok elbírálásakor. A Népszava információi szerint a tenderen valószínűleg csak meghívott, nagyobb biztonsági cégek vehetnek majd részt. Szakértők szerint a Defend mellett esélyes pályázó lehet a Securitas Rt. és a Group 4 Rt. is, amely egyébként munkatársai "elcsábításáért" pereli a postaérdekeltséget. A kiírás célja ugyan az, hogy csökkentsék az állami cég költségeit, de információink szerint bármelyik pályázó nyerhet, ha tervezete nem jár többletkiadásokkal. Elegendő tehát, ha a pénzszállítások biztonságára eddig költött mintegy 400 milliós keretet nem lépik túl. Elképzelhető az is, hogy a pályázat nyertesét, legalább részben, felvásárolja a cég. Kalmár Istvánnak, a posta vezérigazgatójának nyilatkozataiból kiderül: holdingrendszerben működtetné a vállalatot.

Ha a pénzszállítási üzletágért versenyeznie is kell a Defendnek, úgy tűnik, nem járt rosszul többségi tulajdonrésze novemberi eladásával. Milliárdos beruházásai megtérülhetnek a postával múlt héten megkötött pénzfeldolgozási szerződése révén. A pénzfeldolgozás lebonyolításáért meghatározott hányadot kap az "átforgatott" pénzek után - százmilliós nagyságrendben. Ennek értelmében a fővároson túlmenően, két-három hónapon belül az egész országban a Defend berendezésein futnak majd át a bankjegyek és érmék.

(Népszava)

Ajánlat

Magyar Posta