Elfogadták a reklámtörvény módosítását

Vágólapra másolva!
Glattfelder Béla, a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára kedden a parlamentben azzal indokolta a gazdasági reklámtevékenységről szóló törvény módosítását, hogy biztosítani kell az európai uniós fogyasztóvédelmi szabályokat, elsősorban a megtévesztő és az összehasonlító reklámok területén.
Vágólapra másolva!

Az előterjesztéshez benyújtott indítványokról szóló határozathozatalt megelőzően az államtitkár kifejtette: nem volna szükség a törvénymódosításra, ha 1997-ben, a reklámtörvény elfogadásánál az akkori döntéshozók nem hagyják figyelmen kívül ezeket az előírásokat úgy, hogy a korábbi szabályokat is hatályon kívül helyezik.

Glattfelder Béla visszautasította azokat a véleményeket, hogy cenzúrát jelentene a reklámok előzetes bemutatása. Hozzátette: ez nem kötelezettséget, hanem csak lehetőséget jelent arra, hogy ezt a kontrollt az önszabályozó reklámtestület mellett az illetékes hatóságokra is kiterjesztik. Ennek kapcsán felhívta a képviselőket, hogy támogassák azt a javaslatot, amelynek értelmében az említett hatóságok a megkeresések alapján kötelesen véleményt alkotni.

A szavazás megkezdése előtt Bauer Tamás (SZDSZ) szégyenletesnek nevezte azt az eljárást, hogy ugyanarra a területre vonatkozó módosító javaslatokat a szabad demokraták esetében házszabály-ellenesnek nyilvánította, míg a fideszes indítványokat döntésre bocsátotta a Ház. A képviselő bejelentette: a szabad demokraták tiltakozásul visszavonják javaslataikat.

Az Országgyűlés elfogadta azokat a módosító indítványokat, amelyek többek között megtiltják a pornográf reklám és szolgáltatás közzétételét, kivéve szexuális áruk üzletében.

Elutasították viszont a képviselők azt a javaslatot, amelyről a Fidesz- és az SZDSZ-frakció kérésére külön szavaztak, miszerint ne lehessen úgy reklámozni árut, hogy az egyúttal nyereményjátékban való részvételre is felhívjon.

A parlament támogatta azt a módosító javaslatot, mely szerint bizonyos feltételek mellett lehetőség van az oltóanyag reklámozására, és bevezetik a gyógyszerek emlékeztető reklámját is.

Új, a dohányáru reklámozását tiltó módosító indítványt is elfogadott az Országgyűlés. Eszerint tilos közzétenni dohányáru reklámját és tilos a közvetett reklám is. A tilalom azonban nem terjed ki a kizárólag a dohányáru forgalmazóinak szóló szakmai célú reklámra, a dohányáru eladási helyén való bemutatásra és feltüntetésre.

Támogatta az Országgyűlés azt a módosítást is, hogy a fogyasztó ne indíthasson reklám-felügyeleti eljárást a még nyilvánosságra nem hozott reklámmal kapcsolatban. Az Országgyűlés elfogadta azt a változtatást is, amelyről a Fidesz- és az MSZP-frakció kért külön szavazást. Eszerint a szervezett bűnözésről szóló törvényt, valamint a szabálysértési törvényt ki kell egészíteni a szexuális szolgáltatás reklámozásának szabályát megszegőkkel szembeni szankciók alkalmazásával.

(MTI)

Korábban:

Cenzúráznák a reklámokat?
2000.december 5.

Merénylet a reklámok ellen
2000. december 7.